Vágólapra másolva!
Charlie Whiting, az F1 versenyigazgatója szerint az olajégetés a Renault trükkös kipufogógáz-használata sem okoz majd gondot a szabályok betartatása terén. Lépnek a pályalevágás ellen is.

Körvonalazódik, hogy a tavalyi év egyik technikai slágertémája, az olajégetés, a Renault trükkös kipufogógáz-használata és a kanyarok levágása lesz az idei szezonkezdet három legfontosabb témája, amivel a Nemzetközi Automobil Szövetségnek (FIA) foglalkozni kell az F1-ben. A testületet továbbra is a veterán Charlie Whiting képviseli F1-es versenyigazgatóként.

Számos ügyet kell az FIA-nak kezelnie a szezonkezdet előtt Forrás: NurPhoto/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

Whiting a Racefans.net-nek elismerte, hogy az olajégetésként ismert probléma kezelése „nehézséget” okoz a szövetségnek, de magabiztosan állította, hogy képesek betartatni az erre vonatkozó szabályokat. Tavaly aggályok merültek fel, hogy a gyártók olaj és Whiting szerint adalékanyagok égéstérbe juttatásával növelték motorjaik teljesítményét, de azóta szigorították a szabályokat.

A futamokon most már maximum 0,6 literes olajfogyasztást engedélyeznek 100 kilométerenként, de Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke aggódik, hogy ezt az időmérőn is lehet-e ellenőrizni.

„Ez kihívás – ismerte el Whiting. – Kevés körről van szó, ezért a százalékok áttekintésével kell észrevenni a felhasznált, kisebb mennyiségeket. Minden csapat homologizált szenzorokat használ az olajtartalyban, de kiegészítő tankjaik is vannak, ezekre a részletekre is figyelnünk kell, hogy rövid távokon is betartsák a 0,6 literes mennyiséget. Versenytávon ez viszonylag könnyű. Értem, hogy Christian miről beszél, tudjuk, hogy a Renault nagyon-nagyon kevés olajat fogyaszt. A többiek nem.”

A Renault még nem élcsapat, de már feszegetik a határokat Forrás: AFP/Jose Jordan

Whiting szerint a kenőanyagok előzetes bevizsgálása és jóváhagyása, a motorszabály 5. cikkelyének szigorítása, valamint az olajfogyasztás maximalizálása összességében megszünteti a problémát. Kitért a teszteken feltűnően füstölő Ferrari motorra is. „Ezt gyakran észrevesszük, tavaly is sokszor láthattuk a Toro Rosso kapcsán.

A másik kényes kérdés a Renault sajátos kipufogórendszere, amit úgy alakítottak ki, hogy szabályok adta lehetőségeken belül a kipufogógázt a hátsó szárnyra irányítsák, ezzel aerodinamikai előnyhöz jussanak. Bob Bell, a csapat technikai igazgatója szerint „ez apró nyereség” és nem hasonlítható az évekkel ezelőtt betiltott, befújt diffúzorokhoz. Whiting is egyetért vele.

A Ferrari olajfelhasználására az FIA is felfigyelt Forrás: NurPhoto/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

„El kell fogadjuk, hogy mindig is használni fogják a kipufogógázt – ismerte el. – 2012-ben és 2013-ban ez nagy méreteket öltött, de a 2014-es szabályokkal ennek véget vetettünk. Az év során megnézzük, hogy van-e további teendőnk ennek minimalizálása érdekében. A legfontosabb, hogy a csapatok ne csináljanak semmi szokatlant, például természetellenes motor-üzemmódokat.”

Whiting szerint már tavaly is aggódtak a kipufogógáz felhasználása miatt, mert a hátsó szárnyak 150 mm-rel alacsonyabbra kerültek és a csapatok az ún. majomülés révén megpróbálták ezt kihasználni, de idén betiltották azt is.

Elsősorban a pályákat és a pilótákat érintő helyzet is régóta ismert: az aszfaltozott bukóterek térnyerésével a versenyzők hajlamosak átlépni a pályák határait és előnyt szerezni a kanyarok kiszélesítésével vagy levágásával. Max Verstappen tavaly nagy botrányt kavart, amikor az USA Nagydíjon szép előzést mutatott be Kimi Räikkönen ellen, de a pályán kívül tette azt, így leparancsolták őt a dobogóról.

Verstappen (képünkön) és Hamilton is rávilágított a pályalevágás problémájára Forrás: NurPhoto/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

„Mondani sem kell, de [az USA Nagydíj helyszínén] lesz néhány alacsony kerékvető ott, ahol Max levágta a pályát. Akad majd néhány magasabb rázókő is, mint amiket az első és utolsó kanyarból kifelé is használunk – mondta Whiting és hozzátette, mindig tanulnak a versenyzők szokásaiból.

2016-ban Lewis [Hamilton] levágta az 1-es kanyart Mexikóban, de [tavaly] ez már egyáltalán nem történt meg a lépéseink miatt. Mindenhol közel állunk a [kiskapuk] lezárásához.”

Új folyamatként jelenik meg, hogy a mezőny állórajttal folytatja a küzdelmet Safety Car-fázis után, ha az időjárási körülmények ezt lehetővé teszik. Ezt Barcelonában többször is gyakorolták és Romain Grosjean rögtön aggodalmaskodni is kezdett a gumik gyenge tapadása miatti balesetveszély kapcsán, de Whiting szerint hozzá hivatalosan nem jutottak el a panaszok.

– szögezte le Whiting. – Ez kissé fura álláspontnak tűnik nekem, mert a versenyzők mindig új gumikat raknak fel, amikor piros zászló van, úgyhogy engem nem aggaszt a helyzet. A tapadás egyébként is elég gyenge volt Barcelonában és nem kaptak új gumikat sem, mert [a rajtgyakorlat] csak egy gyors procedúra volt. Nem aggódom túlságosan.”