Társoldalunk:

Hamilton: Bottasnak nem lesz több kifogása

2018.03.05. 11:00

A négyszeres világbajnok fokozta a nyomást csapattársán, méltatta Max Verstappent és az új McLarent is. Töretlen az önbizalma a szezon előtt.

Az idei Mercedes bemutatóján Lewis Hamilton egy újságírói kérdésre válaszolva kijelentette, nem vet be elmetrükköket az ellenfelei ellen „csak gyorsabban vezetek, ilyen egyszerű.” Hamilton később Barcelonában azért odaszólt tavalyi legnagyobb ellenfelének, Sebastian Vettelnek és csapattársára, Valtteri Bottasra is kitért.

Bottas tavaly azzal a céllal váltotta Nico Rosberget a Mercedesnél, hogy legyőzze Hamiltont, de ez mindössze alkalomszerűen sikerült neki és még Vetteltől is kikapott az egyéni pontversenyben. Bottas azt mondta, a télen kielemezték az okokat és az idei autó is jobban fekszik neki, ezért jobb eredményeket vár. Hamilton is erre számít.

Hamilton türelmesen várt a sorára a múlt heti teszten, aztán erős körökkel tette le a névjegyétForrás: DPPI/Dppi

„Tavaly nehéz éve volt, újonnan érkezett a csapathoz, új eljárásokat és új kapcsolókat kellett megtanulnia – mondta Hamilton. – Most már túl van ezen a tanulási folyamaton és lendületbe fog jönni, úgyhogy nem lesz több kifogása, ebben biztos vagyok. Az utolsó néhány futamon [2017-ben] remekül szerepelt, ez nagyszerű volt és arra számítok, hogy most is tip-top formában lesz.”

Hogy közelebb jut-e hozzám? Gyanítom, igen és azt is, hogy a lehető legjobb formában lesz, de én is, ez a célom.”

Miközben Hamilton itt-ott próbál nyomást helyezni azokra, akik a közvetlen ellenfelei lehetnek, méltatja azokat, akik nem annyira veszélyesek, de alkalomszerűen megzavarhatják majd az élmezőny sorrendjét. Max Verstappenről kijelentette, „mindenki láthatta, hogy megvan benne a világbajnoki cím lehetősége.”

Hamiltonnak tetszik az új McLarenForrás: DPPI/Dppi

„Ezért is követik olyan sokan – vélte. – Nagyszerű csapatban van, a tökéletes helyen, hogy továbbra is fejlődjön. Rengeteg ideje van még, hiszen már van mögötte néhány szezon, én viszont 21 éves voltam az első [F1-es] szezonom idején, úgyhogy ő már most sok pilóta előtt jár. Sokan nem örülnek ennek, de amíg itt vagyok, én mindent meg fogok tenni, hogy a győzelmei útjába álljak” – mondta.

Hamilton elismerően nyilatkozott az idei McLarenről is. Az első képek megjelenése után kommentben méltatta az autót Fernando Alonso Instagram-csatornáján.  

„Láttam, hogy Fernando posztolt egy képet az autóról és szerintem szenzációsan néz ki. A tavalyi autóról nem sok pozitívumot tudtam elmondani, de ennek jó a színe is – nyilatkozta. – Egy McLarennek pont így kell kinéznie. Élcsapat az övék és bár néhány nehéz éven vannak túl, az autójuk ismét nagyszerűen fest. A szép autók általában gyorsak is, úgyhogy remélem, idén ők is közénk keverednek.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK