Vágólapra másolva!
Optimistán várja a szezont, de szerinte először rendezniük kell a sorokat a csapatnál, mielőtt a Red Bull legyőzésével foglalkoznának. A szereplésektől jobban tart, mint a versenyzéstől.

Pénteken bemutatták a McLaren történetének első Renault motoros autóját, amivel rögtön pályára is léptek Spanyolországban egy filmforgatás erejéig. A bejáratáson Fernando Alonso ült az autóba, majd rövid interjút adott a Sky Sports riporterének. Az előző évekhez hasonlóan a kétszeres világbajnok ezúttal is reményekkel teli.

„A McLaren mindig is a világbajnoki címekért küzdött, de az utóbbi években nem ez volt a helyzet. Vissza kell kerülnünk ebbe a helyzetbe. A téli teszteken optimalizálnunk kell a csomagunkat, de egyelőre nagyon boldog és nagyon optimista vagyok. Úgy gondolom, a csapat csodálatos munkát végzett az elmúlt néhány hónap során” – nyilatkozta Alonso.

Forma-1, Mclaren Renault, McLaren MCL33 bemutató
Forma-1, Mclaren Renault, McLaren MCL33 bemutató
Forma-1, Mclaren Renault, McLaren MCL33 bemutató
Forma-1, Mclaren Renault, McLaren MCL33 bemutató
Forma-1, McLaren MCL33 bemutató, McLaren Renault
Forma-1, McLaren-Renault, McLaren MCL33, Stoffel Vandoorne, Fernando Alonso, Lando Norris, Eric Boullier, Zak Brown
Forma-1, McLaren-Renault, McLaren MCL33, Fernando Alonso
Forma-1, McLaren-Renault, McLaren MCL33
Forma-1, McLaren-Renault, McLaren MCL33, Fernando Alonso
Forma-1, McLaren-Renault, McLaren MCL33, Stoffel Vandoorne, Fernando Alonso
Forma-1, McLaren-Renault, McLaren MCL33, Stoffel Vandoorne
Forma-1, McLaren-Renault, McLaren MCL33, Fernando Alonso, Circuit Navarra

A kétszeres világbajnok az F1 mellett hosszútávú sportautó-versenyeken is rajthoz áll, összesen 26 futam szerepel az idei naptárában. Elismerte, ez „elég mozgalmas”, de nem a gyakori vezetéstől tart. „Inkább az egyéb kötelezettségektől, a PR-től, az utazástól és az eltérő időzónáktól. Ezekre oda kell figyelnem, de a vezetni imádok, minél több vasárnapot tölthetek autóban, annál boldogabb vagyok.”

A Renault motor miatt idén a McLarent mindenki a Red Bullhoz méri, Alonso azonban nem akar rögtön elhamarkodott jóslásokba bocsátkozni.

„Nem akarunk túl nagy és túl alacsony elvárásokat sem kelteni. Kemény munka vár ránk a télen, mert az autón néhány változtatást el kellett végezni a Honda motorról Renault-ra való váltás miatt, néhány kompromisszumot is meg kellett kötnünk az autó hátuljánál. Először pályára kell lépni, tesztelni és majd az optimalizálás után meglátjuk, hogy milyen gyorsak lehetünk. Próbálunk a dobogós helyekért és a győzelmekért küzdeni, ez lesz a célunk.”

Nem szabadrúgáshoz készülődnek Forrás: Steven Tee/LAT Photographic/Steven Tee

Alonsót megkérdezték a glóriáról is, úgy vélte, nem kellene vitatkozni a biztonsági fejlesztés jelentőségéről akkor sem, ha a megoldás egyelőre nem szép. Biztos volt abban, hogy néhány futam múlva senki sem foglalkozik majd ezzel és arra is számít, hogy a csapatok idővel előállnak esztétikusabb megoldásokkal is. Szerinte a sportág a glória megjelenése és a grid girlök betiltása ellenére is jó irányba halad.

Remélte, hogy a McLaren is küzdhet a győzelmekért, de idén is a Mercedesre szavazna.

„Senki sem tudja, hol tart a másik – jelentette ki. – Remélem, hogy a McLaren is beleszólhat a csatába. Ha mi nem, akkor talán a Mercedes és [Lewis] Hamilton [az esélyes], mert ők a világbajnoki címvédők. Amikor az ember az előző évben nyer, akkor favoritként kell kezdenie a következőt. Most is őket kell majd legyőzni, de remélhetőleg a McLaren is ott lesz az élen.”

Elkerülhetetlen az összehasonlítás a Red Bull-lal

Miközben a Renault motorral szerelt autó a háttérben a köröket rótta, a Sky Sports elcsípte Zak Brownt, a McLaren ügyvezetőjét is. Elárulta, az autó bonyolultsága miatt mindig feszültek, amikor új modellt kezdenek el tesztelni, de alapvetően ő is bizakodva várta a fejleményeket a helyszínen. Ő is készül már arra, hogy megméressék magukat a többi renault-s istállóval.

„A Red Bull hihetetlen csapat, nem is túl régen nyertek négy világbajnoki címet. Természetesen mindenki velük fog összehasonlítani minket, mert az erőforrást kizárhatjuk és minden a karosszérián, valamint a pilótákon múlik majd. Nagyszerű versenyistálló az övék és alig várjuk, hogy megküzdjünk velük és a mezőny többi tagjával is.”

Eric Boullier, a McLaren versenyigazgatója „jó jelnek” tartotta, hogy az MCL33-as gond nélkül megkezdte a filmforgatást és ez mosolyra derítette a csapat tagjait, köztük Alonsót is. Hozzátette, reméli, hogy „legalább az élen álló fiúkkal megküzdhetünk”, de gyorsan megjegyezte, hogy ehhez időre lehet szükségük és ő sem akart „rossz várakozásokat” kelteni.

Boullier azt mondta, fogalma sincs, hogy az állítólag 950 lóerős Renault motorral mire lehetnek képesek az ellenfelekkel szemben.

Úgy vélte, nincs ok feltételezni, hogy a Mercedes idén nem lesz olyan erős, mint a korábbi években, de rámutatott, a motorfejlesztés idei legnagyobb kihívása a megbízhatóság garantálása, hiszen a tavalyi négy helyett idén lényegében már csak három erőforrást lehet majd büntetlenül használni a szezon során.