Vágólapra másolva!
Már tavaly is Lewis Hamilton legyőzésére hajtott új csapattársa, Valtteri Bottas, de erre végül esélye sem volt. A tavalyi kudarc nem szegte a kedvét, de Nico Rosberg szerint nem az utódja lesz a befutó.

Saját bevallása szerint is csalódást keltő eredményt hozott Valtteri Bottas tavalyi bemutatkozása a Mercedesnél, hiszen hiába szerzett három futamgyőzelmet, végül nem tudott labdába rúgni Lewis Hamilton mellett és Sebastian Vettelre is csak akkor lett veszélyes, amikor Ázsiában a Ferrarik folyamatosan kiestek. Bottas végül a 3. lett az összetett pontversenyben.

A Mercedes ettől függetlenül bizalmat szavazott neki a 2018-as szezonra is, de figyelmeztették Bottast, hogy idén hoznia kell az eredményeket. Külső kényszer is van, hiszen Daniel Ricciardo és Esteban Ocon is szóba jöhet a helyére, ő viszont egyelőre nem ezzel foglalkozik, hanem Hamilton legyőzésével. Az ESPN-nek kijelentette, a tavalyi adatokban nem látja ennek akadályát.

Hamilton és Bottas tavaly jó párost alkotott Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

„Nyilván ő az egyik legjobb pilóta a Formula-1-ben, négyszeres világbajnok, mindig ott van a szeren, de tavaly néhány alkalommal bizonyítottam magamnak, hogy le tudom őt győzni. Rajtam múlik, hogy mindig következetesen szerepeljek az év során és ne legyenek olyan hétvégék, amikor néhány tizeddel le vagyok maradva.”

Bottas szerint a Mercedes idei fejlesztései passzolnak majd az ő vezetési stílusához, de elismerte, neki is alkalmazkodnia kell majd az autóhoz. Úgy érzi, jobb versenyző lett a tavalyi megpróbáltatások alatt és kijelentette, mindenre képes azért, hogy világbajnok legyen. Kivéve a pszichológiai játszmázást, ami Hamilton és korábbi csapattársa, Nico Rosberg között mindennapos volt.

Rosberg nem számít arra, hogy Bottas megszorítja Hamiltont Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

„Én általában nem folyok bele mások dolgaiba – mondta. – Azzal foglalkozom, hogy magamból és a körülöttem lévőkből a lehető legjobb teljesítményt hozzam ki. Nem tervezem, hogy ezen változtatok és azt hiszem, hogy ha az első versenytől kezdve jól teljesítek, nagyobb lesz a kihívás köztünk Lewisszal. Ha változna is valami, akkor sem látom, hogy ne tudnánk együtt dolgozni.”

Hamilton korábbi csapattársa, a 2016-os világbajnok Rosberg azonban nem fogadna Bottas sikerére.

„A várakozásom megfelel a tavaly történteknek – mondta az RTL szakértője. – Hamilton fog nyerni, ezúttal egy ponttal Sebastian Vettel előtt. Utánuk Lewis csapattársa, Valtteri Bottas jön majd, aztán a két Red Bull, Max Verstappen és Daniel Ricciardo.” Kollégája, Timo Glock erős Ferrarira számít, de hozzátette, a nyomás alaposan befolyásolhatja az erősorrendet.