Vágólapra másolva!
A legfőbb érv a rajtrácson dolgozó hoszteszek ellen, hogy idejétmúlt formában ábrázolják a nőket és elrettentik a lányokat a sporttól.

A múlt hét során az F1 menedzsmentje bejelentette, hogy az idei szezontól nem foglalkoztatnak hoszteszeket a futamok rajtjainál, ezzel megszűnik az úgy nevezett grid girlök jelenlétének évtizedes hagyománya. Akadtak pártolói is a döntésnek, de az érintettek és az iparágban dolgozó, magas beosztású nők általában nem tartották ezt helyesnek vagy hasznosnak.

A grid girlök ellenzői szerint a hölgyek ilyen jellegű foglalkoztatása ódivatú képet sugároz a nőkről és visszaveti a fiatalokat, hogy értelmiségi munkaköröket próbáljanak betölteni a különböző autó- és motorsportokban. Sokan kifogásolták azt is, hogy nincsenek női versenyzők az F1-ben, de páran felhívták a figyelmet arra is, hogy a kettő nincs feltétlenül összefüggésben egymással.

Sokan csak a grid girlöket látják, de rajtuk kívül is sok nő dolgozik az F1-ben, versenyző viszont tényleg nincs Forrás: AFP/Andrej Isakovic

„Ha a csapatok találnának egy nőt, aki eljut a Formula-1 csúcsára, akkor aztán odafigyelnének! – nyilatkozta a korábbi háromszoros világbajnok Sir Jackie Stewart. – Egymást taposnák érte. A Formula-1 tárt karokkal várná a nőket, emelkednének a nézettségek és egy női pilóta kereskedelmi szempontból is nagyon sikeres lenne a kozmetikai és divatmárkák miatt.”

– mondta. – Lewis Hamilton, Fernando Alonso, Sebastian Vettel és a többi srác is már fiatal koruk óta hétről hétre a gokartpályákon van. Még nem volt női pilóta, aki ezt megpróbálta volna és sikeres lett. Azt is figyelembe kell venni, hogy a gokartosok százezreiből a világon összesen 20 pilóta van, aki eljut a Formula-1-ig” – mutatott rá. Az idei mezőnyben is mindössze két újonc kapott helyet.

Kevés nő kezd el versenyezni, ezért még nehezebben jut el közülük a világbajnokság közelébe Forrás: Williams

Bár a különböző utánpótlás-bajnokságokban és az F1-en kívüli sorozatokban akadnak női versenyzők, a kevés gokartos lány miatt még évekbe telhet, mire eljut valaki akár csak az F1 kapujáig. Az Egyesült Királyságban indult már kezdeményezés (például a Susie Wolff által létrehozott Dare to be Different) arra, hogy a motorsportokban betölthető munkaköröket népszerűsítsék a lányoknak, de

Nagy Britanniában továbbra is nagyon kevés lány kezd gokartozni.

Dieter Rencken, az F1 Fanatic újságírója szerint a szigetországban a 16 éven aluli fiatalok körében 1794 gokartos licencet adtak ki fiúknak és mindössze 139-et lányoknak, vagyis a gokartosok között 92,8% a fiúk és mindössze 7,2% a lányok aránya. Akadnak persze kivételek, de úgy tűnik, még mindig autóversenyző apuka kell ahhoz, hogy a lányokban felmerüljön a versenyzés gondolata.