Társoldalunk:

Rettegtek a McLarennél, hogy Alonso lelép tőlük

2018.02.05. 11:44

Egy hamarosan megjelenő dokumentumfilmben Eric Boullier elárulta, ő teljesen biztos volt abban, hogy Fernando Alonso elhagyja a McLarent a Honda motorok miatt.

Dokumentumfilmet forgatott a McLarenről a nagyra értékelt, „Senna” című alkotás producere, Manish Pandey. A négyrészes sorozatot az Amazon megrendelésére készítették el, 25 év óta először ez az első ilyen munka, ami a McLaren berkein belül készült. Az F1 Fanatic úgy tudja, az eredeti terv szerint a teljes szezon során követték volna a csapatot, erre viszont az F1 jogtulajdonosa nem adott engedélyt.

Izgalmakban azonban várhatóan így sem lesz hiány, mert az első kritikák alapján a nézők lényegében azokat a heteket követhetik figyelemmel, amikor a McLarennél végleg betelt a pohár a Honda erőforrások használhatatlansága miatt. A csapat először a Mercedesnél kopogtatott, majd a Renault-val állapodtak meg.

Attól féltek, hogy veszi a sátorfájátForrás: AFP/Ronaldo Schemidt

Az Autosport már szemlézte a filmsorozatot és kiemelték, hogy a 2017-es előszezoni tesztek után Eric Boullier versenyigazgató azt mondta Jonathan Neale operatív igazgatónak, hogy teljesen biztos Fernando Alonso távozásában. „Azt fogja mondani: ’tudjátok mit, srácok? Ciao bello!’ Nem fog itt maradni, 100%-ig biztos vagyok abban, hogy nem marad itt” – mondta Boullier.

Boullier később a kamerának azt is elárulta, hogy ő az egész McLaren összezuhanásától tartott. 

„A tesztelés után Fernando nagyon ideges. Világosan kinyilvánította, hogy megfontolja, versenyezzen-e, mert még egy ilyen évet nem fog túlélni. Nekem most a legfőbb aggodalmam az, hogy a csapat ne omoljon össze. Évekig tart felépíteni egy F1-es csapatot, de hat hónap alatt ki lehet nyírni.”

Neale később egy stábértekezleten azt mondta, a Honda teljesítménye „sokkoló” és partnerük „átlépett egy határt”, majd felvázolta, hogy mi fog történni. „Végeztünk. Befejeztük a kísérletezést és a reménykedést, hogy majd történni fog valami. Új utat, új tervet kell találnunk. A McLaren az idei szezon során nem utazhat [a versenyekre] reményekkel telve.”

A film rámutat, hogy a tavaly Honda motort alig lehetett beépíteni a McLarenbe,

és eddig nem hallott rádióüzeneteket is bejátszanak a tesztekről. Ezek között Alonso kijelentette, hogy „túl veszélyes” az autóval, mert „rémes a balansz hátul a gyenge vezethetőség miatt, úgyhogy így nem tudunk tesztelni.” Később kisípolt káromkodásokkal ócsárolta az erőforrást. Az F1 Fanatic szerint a sorozat csúcspontja a negyedik epizód lesz, ekkor futnak össze a különböző szálak.

Alonso végigszenvedte a tavalyi évet is a McLarennelForrás: AFP/2017 Getty Images/Clive Mason

Ezek között Stoffel Vandoorne szárnybontogatásai is szerepelnek, mivel a filmsorozat a belga pilóta beilleszkedésére is kitér. Ez a szál 2016 decemberében indul, amikor Vandoorne először megérkezik a McLarenhez, miután tesztpilótából előléptették versenyzővé. Várhatóan ez lesz a kevésbé érdekes része a február 9-én kezdődő sorozatnak,

a lényeget valószínűleg a McLaren-Alonso-Honda konfliktus kibontakozása hozza majd el.

Bár a filmsorozat készítői a nagydíjak helyszínén nem forgathattak, az F1 Fanatic szerint így is készültek felvételek még a tavalyi Szingapúri Nagydíj idején is, vélhetően ekkor örökítették meg, ahogy a McLaren és a Honda egyelőre végleg elvált egymástól.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK