Társoldalunk:

Két pontos iránytűre támaszkodhat a Renault

2018.02.01. 13:37

Áradoznak a Renault-nál Nico Hülkenbergről és az ifjabbik Carlos Sainzról, akik precíz visszajelzéseikkel jelentősen megkönnyítik a mérnökök életét.

Néhány éven belül ismét a világbajnoki címért szeretne küzdeni a Renault, ahogy fennállásuk legszebb időszakaiban tették. A Lotust visszavásárló, 2016 óta ismét önálló csapatot indító francia márka tavaly nagy hajrával megszerezte a hatodik helyet a konstruktőri bajnokságban, idén innen feljebb lépve szeretnének közelebb kerülni a végső célhoz.

A versenyzői „alapanyag" régóta nem tűnt ennyire jónak az enstone-i istállónál: az F1-es berkekben elismert

Nico Hülkenberg mellett a szintén nagyra tartott Carlos Sainzot indítják, így nem lesznek félkarú óriások,

mint amikor az alulteljesítő Pastor Maldonadóval és Jolyon Palmerrel voltak.

A Renault a rutinos Hülkenberg mellett a negyedik F1-es idényét kezdő Sainz Junior pontos visszajelzéseire is számíthatForrás: AFP/Picture-Alliance/Hoch Zwei

A Renault technikai igazgatója, Nick Chester azt emelte ki a némettel kapcsolatban, hogy az autó viselkedéséről alkotott véleményével nagyon jól segíti a mérnökök munkáját, akik így könnyebben átlátják, hogyan érdemes változtatni a beállításokon.

„Nicóban az a legjobb, hogy rendkívül kiegyensúlyozottan teljesít. Nagyon gyors, és precízen kifejti, mi az a probléma, ami hátráltatja.

Elmondja, mi a legfontosabb neki, mivel kell foglalkoznunk, hogy gyorsabb legyen. Így sok felesleges körtől megkíméljük magunkat.

Sokat számít, hogy fontossági sorrendet állítsunk fel a teendők között" – mondta Nick Chester az Autosportnak.

Szerinte az új igazolásuk, a Red Bulltól kölcsönkapott Sainz is sokat beletesz a közösbe. „Carlos kiváló visszajelzéseket ad és szintén gyors. Kettejük révén sok hasznos információ alapján dolgozhatunk, ami nagyon sokat számít."

Carlos Sainz Jr. fiatal kora ellenére gyorsan alkalmazkodott új környezetéhez a Renault-nálForrás: Renault Sport F1/XPB.cc

Sainz Junior 2017 utolsó négy nagydíján már rajthoz állhatott a Renault-val, két kiesés mellett egy-egy 7. és 11. helyet jegyzett. „Kapásból tetszett neki az autó. Érezte, hogy jobb a tapadása és a leszorítóereje, mint a korábbi autójának [a Toro Rossónak], és a balansz is valamelyest más volt.

Egy kiváló versenyzőről beszélünk, aki gyorsan alkalmazkodott az újkörnyezetéhez."

„Most már arra törekszik, hogy az autó balanszát jobban az ízléséhez igazítsuk, ami mindkét pilótának segíteni fog." – mondta a spanyolról Nick Chester.

A Renault február 20-án, az interneten mutatja be az új autóját, amellyel hat nappal később, Barcelonában kezdik meg a tesztelést a riválisokkal együtt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK