Vágólapra másolva!
A Force India után a Mercedes is építkezésbe kezd Brackley-ben. A sikereik, a helyi szervezetek és a brexit hatásai is kedveznek nekik.

A Force India mellett a Mercedes is úgy döntött, hogy kibővíti az F1-es csapataikat működtető gyáraikat Nagy-Britanniában. A Force India szinte közvetlenül a silverstone-i pálya mellett működik, Mercedes pedig a nem túl messze lévő Brackley-ben szállásolja el az F1-es versenyistállót és Brixworth-ben építi az F1-es erőforrásokat.

A csapatok bevételei nagyrészt dollárban keletkeznek, a brit istállók viszont ebből sokat az Egyesült Királyságban költenek el, ezért ez most jó alkalom arra, hogy a külföldön megkeresett pénzt angliai ingatlanokba fektessék be. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy a Force India és a Mercedes is a beruházás mellett döntött.

A Mercedes F1-es csapatának főhadiszállása Forrás: Daimler AG/Mercedes-Benz Grand Prix Ltd.

Az F1Today.net értesülései szerint a Mercedes F1-es csapatát működtető cég megkapta az építési engedélyt, hogy kibővítsék a főhadiszállásukat, amit még 1998-ban a BAR épített, majd a Honda és a Mercedes elődje, a Brawn GP is használta. A Brackley-ben működő üzem szélcsatornája és főépülete is megújul és egy új parkolóházat is létrehoznak.

rugalmasabb munkaterületet alakíthatnak ki és a hulladéklerakót is rendbe rakhatják – nyilatkozta Rebecca Breeze, Dél-Northamptonshire önkormányzatának vezetője. – A Mercedes hosszú távú elköteleződést mutat Brackley felé, és ha a javaslataik jót tesznek a körzetnek, továbbra is mindenben támogatni fogjuk őket.”

Megéri a briteknek az F1-es gyártás

Nem meglepő, hogy Brackley-ben kiállnak a Mercedes F1-es csapata mellett, hiszen a Brixworth-ben működő F1-es motorgyáruk, a Mercedes-AMG High Performance Powertrains az éves beszámolójuk alapján 2016-ban 111,7 millió fonttal (kb. 39 milliárd forint) járult hozzá a brit gazdasághoz, ebből 73,5 millió font kutatás-fejlesztési kiadás, 42,6 millió font pedig munkabér volt.

A motorgyártó üzem a kiadásai 88%-át az Egyesült Királyságban költi el, 1500 beszállítótól is megrendelnek termékeket és szolgáltatásokat.

A motorgyártás teljes költségvetése 140,4 millió font volt, adózás után ebből 1,5 millió font profit is maradt. A külön gazdasági társaságként működő F1-es istálló bevételei is növekedtek, összesen 289,4 millió fontra, de a szabályváltozások miatt a költségek is megugrottak, 274,9 millióra, így adózás után 2,3 millió font veszteséget könyveltek el.