Vágólapra másolva!
Toto Wolff egy évvel ezelőtt még nem akart fiókcsapatot a Mercedesnek, de a Ferrari terjeszkedését látva elismerte, ők is gondolkoznak B-csapat indításán.

Miközben az F1-ből való kiszállással fenyegetőznek, a Ferrari növelni kezdte politikai befolyását a sportágban azzal, hogy a szintén Sergio Marchionne irányítása alatt álló Alfa Romeo autógyár a Sauber csapat névadó szponzora lett. Felmerült az is, hogy hasonló átcímkézés révén a cégcsoporthoz tartozó Maserati is visszatérhet az F1-be a Haas-csapattal.

A motorszállítás révén a Ferrari már azelőtt is szoros kapcsolatba került a Sauberrel, hogy azt 2005-ben megvásárolta a BMW, majd a Haasszal alakítottak ki technikai együttműködést 2014-ben. Már ez is felkeltette a Mercedes érdeklődését, de Toto Wolff korábban ezt nem tartotta követendő példának.

A Mercedes egyelőre önerőből is képes nyerni Forrás: DPPI/Florent Gooden

Wolff viszont az Alfa Romeo Sauber F1 Team bejelentése után úgy tűnik, meggondolja magát, és továbbra is figyeli, hogy tavalyi legfőbb ellenfelük, a Ferrari milyen lépéseket tesz a sportpolitika terén. Bár a szabályok tiltják az autók és a terveik adás-vételét, az erőforrások mellett bizonyos alkatrészek értékesítésére van lehetőség.

– nyilatkozta Wolff az ESPN-nek. – Nagyon jó kapcsolatban vannak a Haasszal. Ez a Haasnak, valamint a Ferrarinak is segített és nagyon látnoki, amit most [a Ferrari] a Sauberrel csinál. Fred [Vasseur] révén olyan csapatfőnök áll a másik oldalon, aki kívülről fújja ezt az üzletet, és számunkra veszélyes szövetséget alkothatnak.”

A Sauber külön csapat marad, de a Ferrari menedzsmentje erős befolyást szerezhet náluk Forrás: AFP/Marco Bertorello

Wolff személyesen is jól ismeri Vasseurt, hiszen a francia szakember csapata, az ART Grand Prix több különböző bajnokságban is versenyeztet autókat, gyakran Mercedes motorokkal. Vasseur rövid kitérőt tett tavaly a Renault-nál, tavaly pedig a Sauber élére nevezték ki, és rögtön felmondta a Hondával kötött exkluzív motorszállítói megállapodást.

Nem sokkal később meghosszabbították az együttműködésüket a Ferrarival, az év végén pedig bejelentették az Alfa Romeo szerepvállalását is. Bár további alkatrészvásárlásról egyelőre nincs szó, a Sauber valószínűleg így is a Ferrari szövetségese lesz a Liberty Mediával szemben.

Wolff kijelentette, a Mercedesnél is foglalkoznak a fiókcsapat gondolatával.

„Ez olyasmi, amit mi is latolgatunk – erősítette meg. – Nem könnyű, mert az ember nem akarja megzavarni az elsődleges szervezetét azzal, hogy egy másik csapattal is együtt kell működni. Nem csak nekünk vannak intelligens ötleteink. Tárgyalásokat folytatunk, de semmi sem zárult még le.”