Vágólapra másolva!
Az FIA tovább szigorítja az F1-es jogosítvány megszerzésének feltételeit és már szabadedzéseken sem indulhatnak pilóták csak azért, mert tehetős szponzoruk van.

Nagy lépést tett az FIA annak érdekében, hogy az F1-es mezőnyben csak olyan pilóták szerepelhessenek, akik alacsonyabb kategóriákban már bizonyítottak. Először az F1-es jogosítvány, az úgy nevezett szuperlicenc megszerzésének feltételét kötötték 18 éves korhoz és korábbi eredményekhez, a napokban pedig a tesztpilótai okmányt szigorították.

Versenyzői szuperlicencet akkor kaphat valaki, ha betöltötte a 18. életévét és az alacsonyabb osztályokban 3 év alatt legalább 40 pontot összeszedett. Ehhez az FIA külön pontrendszert alakított ki, amiben a különböző sorozatokban elért összesített eredmények után járnak pontok. Akinek nincs elég, nem kaphat szuperlicencet.

A Mercedes fejlesztő-pilótáját, George Russellt nem érinti a döntés Forrás: Daimler AG/Steve Etherington for Mercedes-Benz Grand Prix Ltd./Steve Etherington

A szigorítással azt elérték, hogy az állandó versenyzők nem lehetnek túl fiatalok és csak akkor lehet őket befizetni a mezőnybe, ha egyébként sikeresek is voltak, péntekenként azonban a szabadedzéseken még mindig indulhattak olyan pilóták, akik korábban megtettek legalább 300 km-t egy reprezentatív F1-es autóval és jól feleltek néhány szabályismereti kérdésre.

Az FIA azonban a jövő évtől a tesztpilótáknak kiadható licenceket is korábbi eredményekhez köti,

és az első alkalommal csak olyan jelölteket lehet majd autóba ültetni, aki legalább 25 szuperlicenc pontot megszerzett már vagy legalább hat F2-es futamot teljesített. Másodszorra már 25 pont vagy egy egész F2-es szezon teljesítése az előírás a tesztpilóták számára. Az idei résztvevők közül a szabályozás csak Alfonso Celis Jr alkalmazását akadályozná meg.