Vágólapra másolva!
A Formula-1 2017-es idényét összefoglaló cikksorozatunk második részében a Ferrari, illetve az olaszok motorjait használó istállók szezonjára tekintünk vissza, felidézve a csapatok legörömtelibb pillanatait és legnagyobb bosszúságait.

Még Stefano Domenicali volt a csapatfőnök, Felipe Massa és az első „vörös" szezonját töltő Kimi Räikkönen a két pilóta, amikor utoljára megkondultak a harangok Maranellóban a világbajnoki cím örömére. Fernando Alonso 2010-es menetelése óta – amikor a spanyol az utolsó futamon veszítette el a vb-címet – idén először kínálkozott reális esély arra, hogy Sebastian Vettel vezetésével csúcsra érjen a maranellói gárda.

Technikai és emberi hibáknak egyaránt betudható, hogy végül nem így alakult.

Amikor még minden rózsásnak tűnt: Vettel nyert, Räikkönen második lett a Magyar Nagydíjon, végig sakkban tartva a Mercedest Forrás: Ferrari/Colombo

Ferrari SF70-H: A mezőny legsokoldalúbb autója

Még a Mercedes, illetve Lewis Hamilton sikereiben érdekelt brit sajtó is elismerte azt, hogy kevésen múlt a Ferrari megdicsőülése idén. A James Allison helyett másfél éve kinevezett technikai igazgató, Mattia Binotto és csapata remek autót épített, az SF70-H minden pályán méltó ellenfele volt a Mercedesnek. Rögtön az Ausztrál Nagydíjon bizonyították is ezt, ahol Vettel a 2. rajthelyről rajtolt, de jobban versenyzett, mint Hamilton, így a Ferrari hét év után először megnyerte a szezonnyitót. Hogy a siker mennyire az autó érdeme (is) volt, azt Kimi Räikkönen leggyorsabb köre bizonyította.

Vettel a szezon első harmadában hibátlanul versenyzett, hat futamon keresztül nem lehetett letaszítani a dobogóról.

Räikkönen kilenc év szünet után újra pole pozíciót szerzett Monacóban, jelezve, hogy ismét a régi kedvvel versenyez. Nem volt azonban olyan jókedvű, amikor a versenyen ő húzta a rövidebbet a Ferrarik házi csatájában. Harmadik győzelmének köszönhetően Vettel 25 pontos előnyre tett szert a bajnokságban, egyesek máris az új világbajnokot látták benne.

1999 után újra a Ferrari uralta Monacót. Räikkönen 2008 óta először indulhatott a pole-ból, de a kerékcsere előtti etap Vettelnek jött ki jobban, a német nyert Forrás: DPPI/Frederic Le Floc'h

A tifosi azonban korán örült, mert jöttek az első pofonok.

Montrealban nagyszerűen húzott a Ferrari továbbfejlesztett motorja, de Vettel a futam elején koccant Verstappennel, megsérült az első szárnya, ami korai boxkiálláshoz vezetett. A négyszeres világbajnoknak minden tudására szükség volt, hogy a mezőny végéről felküzdje magát negyediknek. Räikkönen fékhibával küszködött – a szezon első felében egyértelműen a finnt sújtotta több műszaki probléma –, végül hetedik lett.

Azerbajdzsánban hasonló morális mélypontra jutott a német, mint Michael Schumacher az 1994-es adelaide-i, vagy az 1997-es jerezi ütközés után. Az SF70-H megint hibátlanul muzsikált, de Vettel elveszítette a fejét: a biztonsági autó mögött ráhúzta a kormányt a szerinte őt féktesztelő Hamiltonra, amiért 10 másodperces stop-and-go büntetést kapott. Ezzel nemcsak a győzelmet dobta el, hanem a renoméján is csorbát ejtett.

Az azerbajdzsáni incidens itt nézhető újra:

Miután tavaly Mexikóban az FIA versenybíráit ócsárolta a rádióban, visszaesőként személyesen Jean Todttól, a szövetség elnökétől kellett bocsánatot kérnie – amit végül megkapott. Saját szurkolói közül nem mindenki volt ilyen nagyvonalú.

A Magyar Nagydíj jelentette a csúcspontot a Ferrari 2017-es szezonjában.

Vettel óriási új körrekorddal szerezte meg a pole pozíciót, majd a versenyen sérült autója ellenére (balra húzott a kormány) hősiesen őrizte a vezetést. Räikkönen jó csapattárs módjára asszisztált ehhez: simán megelőzhette volna a németet, de saját érdekeit feláldozva gondoskodott róla, hogy ne adjon támadási felületet a nyomuló Mercedesek számára.

A Scuderia utolsó igazi erődemonstrációja volt a hungaroringi hétvége, a kettős győzelemnek köszönhetően Vettel 14 pont előnnyel fordulhatott rá a szezon hajrájára.

Vettel a Ferrari (és a világ) tetején a Hungaroringen. Monza előtt a német még vezette a vébét, de a szezon második felében jöttek a komoly hibák Forrás: Ferrari/Studio Colombo

Spában Vettel gigászi csatában maradt alul Hamiltonnal szemben, ám az első vészjósló jelek már Monzában megmutatkoztak: a maranellóiak hazai pályán vereséget szenvedtek az Ezüstnyilaktól. Mindez azonban semmiség volt ahhoz a rémálomhoz képest, ami a következő három futamon várt rájuk. Szingapúrban egész hétvégén a vörösök domináltak, egy rosszul megítélt manőver azonban végzetes következményekkel járt. Verstappen remek rajt után beszúrta Red Bullját a két Ferrari közé, Vettel határozott mozdulattal bevágott középre, hogy elzárja a holland útját.

Az eredmény: hármas karambol, újabb Ferrari-siker helyett kettős kiesés az első kanyarban.

Az SF70-H edzéstempója alapján az olaszok kiköszörülhették volna a csorbát Malajziában, ám motorhiba miatt előbb Vettelt küldték a rajtrács végére, majd a rajt előtt nem sokkal Räikkönen autója is hasonló okból vált harcképtelenné. Japánban folytatódott a pechsorozat, ezúttal egy gyártási hibás gyújtógyertya okozta Vettel vesztét. Az elnök, Sergio Marchionne hiába alakíttatta át a minőségbiztosítási részleget, a három ázsiai versenyen

legalább egy lehetséges győzelmet és két dobogót buktak el, ami porrá zúzta a Ferrari vb-álmait.

Ha kíváncsi a Ferrari jövő évi esélyeire, illetve a Haas F1 és a Sauber szezonjára, lapozzon!