Hamilton: Alonso megérdemelné, hogy velünk küzdhessen

Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Fernando Alonso, McLaren Honda, Mexikói Nagydíj
Mercedes' British driver Lewis Hamilton (L) and McLaren's Spanish driver Fernando Alonso are pictured ahead the Formula One Mexico Grand Prix race at the Hermanos Rodriguez circuit in Mexico City on October 29, 2017. / AFP PHOTO / PEDRO PARDO
Vágólapra másolva!
A Mercedes pilótája reméli, hogy korábbi csapattársa vagy egy hasonló kaliberű pilóta csatlakozhat jövőre az élmezőnyhöz, ő viszont nem követi Alonsót más kategóriákba.

Az idei szezont is világbajnokként zárja Lewis Hamilton, miután 2008, 2014 és 2015 után, ezúttal a Ferrarit és Sebastian Vettelt legyőzve a negyedik elsőségét ünnepelheti. Hamilton a szezon első felében az üldöző szerepében volt, később azonban nagy előnybe került, bár a szezon végén már a Red Bullokkal is küzdenie kellett.

A brit pilóta arra számít, hogy jövőre a már meglévő ellenfelei mellé egy újabb is csatlakozhat, mert korábbi csapata, a McLaren megerősödésére számít. Nemrég azt nyilatkozta, még ő is jegyet váltana arra a csatára, amit ő maga vívna meg Vettel, Max Verstappen és Fernando Alonso ellen. Ez akár már jövőre bekövetkezhet.

Hamilton és Alonso tiszteli egymást, de nem voltak jó csapattársak Forrás: AFP/Pedro Pardo

„Minden korábbinál keményebben fogok készülni, hogy jövőre az ötödik világbajnoki címet is hazavihessem” – idézte Hamiltont a La Repubblica. – Négyes csatában leszünk: mi, a Red Bull és a Ferrari, ahogy mindig is, valamint talán a McLaren. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy nyugodtak maradjunk, folytatnunk kell a munkát, és fejlődnünk kell.”

Mivel Alonso 2014 óta teljesen esélytelen akár csak futamgyőzelmek megszerzésére is, a figyelmét az Indianapolis 500 és a Le Mans-i 24 órás verseny megnyerése felé fordította, hogy megszerezhesse a „tripla koronát”, és Graham Hill után a második F1-es pilóta lehessen, aki a Monacói Nagydíj és az F1-es világbajnoki cím mellé a másik rangos díjat is elhódítja.

Hamilton általában csak akkor találkozik Alonsóval, ha valamilyen hiba miatt a mezőny végéről kell felzárkóznia Forrás: Anadolu Agency/2016 Anadolu Agency/Dursun Aydemir

„Manapság már nagyon nehéz valami különleges vagy újfajta dolgot csinálni – mondta Hamilton az UOL-nek. – A múltban akadtak pilóták, akik különböző kategóriákban versenyeztek, de erre én nem vágyom. Tisztelem, amit Alonso el akar érni, de számomra a Formula-1 a legmagasabb fokú elmény, amit egy pilóta megtapasztalhat” – magyarázta a Mercedes pilótája.

Hamiltont az utóbbi időben többször is megkérdezték, hogy ráhajt-e Michael Schumacher hét világbajnoki címére, de ő ezúttal is azt mondta, más tervei vannak.

„Akadnak más adottságaim és projektjeim, amik foglalkoztatnak, és ezekben jó is vagyok – vélte. – A következő években meglátják, mik ezek, túlmutatnak a versenyzésen. Egy napon majd leteszem a kesztyűimet. Remélem, az emberek elfogadják ezt majd, és [az új tevékenységeket] ugyanúgy értékelik majd, mint azt, ahogy vezetek.”