Hamilton fizetne, hogy Vettel, Verstappen és Alonso ellen küzdjön

Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Max Verstappen, Red Bull Racing, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Mexikói Nagydíj
Motorsports: FIA Formula One World Championship 2017, Grand Prix of Mexico, Start, #33 Max Verstappen (NLD, Red Bull Racing), #44 Lewis Hamilton (GBR, Mercedes AMG Petronas F1 Team), #5 Sebastian Vettel (GER, Scuderia Ferrari),
Vágólapra másolva!
A négyszeres világbajnok elismerte, gondolkodik néha a visszavonuláson, de most még az foglalkoztatja, hogy szeretne egyszerre megvívni a legjobbak ellen.

Ismét megemlítette a visszavonulás lehetőségét Lewis Hamilton, de a Motor Sport Magazine által szemlézett beszélgetésben leszögezte, hogy meg akarja hosszabbítani a szerződését a Mercedesszel. Elismerte azonban, hogy eszébe jut tavaly elhunyt nagynénje, aki azt mondta, az egész életében azért dolgozott, hogy végül megpihenhessen, de végül erre nem maradt ideje.

Hamilton azonban egyelőre azzal foglalkozik, hogy az F1-es évei során megmérkőzhessen a legjobb ellenfeleivel. Ez nem mindig sikerülhet, hiszen Fernando Alonso az elmúlt évek során nem rúghatott labdába, sőt, a Mercedes pilótáin kívül 2014 óta mindössze Sebastian Vettel, Daniel Ricciardo és Max Verstappen tudott alkalomszerűen futamokat nyerni.

Ritka, hogy Hamiltonnak egynél több ellenfele legyen Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

„Fernando a legkeményebb a pályán, a lehető legnagyobb tisztelettel kell őt kezelni, és nagyon jól kell az embernek kijátszani a lapjait – mondta Hamilton. – Ellene fizikailag szorosabban lehet küzdeni, mint ahogy az látszik. Versenyen nyújtott teljesítménye lehengerlő. Maxé szintén igen meggyőző, már most csodálatos dolgokat visz véghez, és csak még nagyon sokat fog fejlődni is.”

„Nagyon remélem, hogy mindannyian küzdhetünk jövőre. Mindannyiukat kissé más szemmel kell nézni, egyedi jellemzőik vannak. Az idei év után azt mondanám, Sebastiannak több helyet kell hagyni, de ez nem rosszallás. Max sokat kockáztatni, neki is teret kell adni. Ezzel nem lesz gond, csak az egész ígérkezik piszkosul nehéznek. Micsoda párbaj lenne! Még én is fizetnék, hogy láthassam ezt!”

Így fogadták Hamiltont a főszponzor ünnepségén, Malajziában

A Mercedes pilótája tavaly többször is bírálta az idei szezon során bevezetett, új technikai szabályok szerint épített autókat, és úgy véli, a 2017-ben látottak igazolták az ő álláspontját. „Pontosan azt hozták el, amit vártam tőlük. A versenyzés rosszabb lett. Viszont, nagy lépést tettünk előre a vezetés terén, a megfelelő irányba. Az autók sokkal élvezetesebbek lettek.”

Hamilton szerint a jövőben a versenyzőket is jobban be kellene vonni a szabályok megírásába.

„(A szabályalkotók) tisztában vannak a problémákkal, és szerintem be kellene vonniuk minket, és beszélniük kellene velünk. Sokan közülük soha sem vezettek F1-es autót, és nem igazán értik meg, hogy miért nehéz lehagyni az ellenfeleket. Még egy ilyen lépésre szükség lenne, hogy visszahozzuk a motorzajt. Nagyszerű tehetségek vannak itt, de néhány jobb építőkockát el kellene helyeznünk.”