Társoldalunk:

Új korszak eljövetelét ígéri az F1 friss arculata

2017.11.25. 13:20

A közönség már azelőtt elkezdte kritizálni az új logót, hogy azt bemutatták. A jogtulajdonos nem tágított, az Abu-dzabi Nagydíj után leleplezték az új arculatot. 

Az Abu-dzabi Nagydíj díjátadása után bemutatták az F1 új logóját, ami a közösségi felületeken rögtön meg is jelent a régi helyén. A televíziós közvetítésben és a pódium mögötti kivetítőn sugárzott bejátszásban azt ígérték, hogy a következő szezon elején „elszabadul egy új korszak”, amit az EU szabadalmi hivatalának adatbázisából már kiszivárgott új logo fémjelez.

Ellie Norman, az F1 marketingigazgatója szerint a logót „az autók formája inspirálta, ahogy két autó áthalad a célvonalon” és szerinte „hihetetlenül merész és letisztult, flexibilitást és sokoldalúságot ad nekünk, ahogy a mai, mobilok és digitális (technológia) által meghatározott piacra bevezetjük” – vélte, és Sean Bratches, az F1 kereskedelmi igazgatója is egyetértett vele.

„Az 1-est formáló negatív tér nem jön át digitális felületeken – mondta Bratches az előző változatról, ami szerinte hihetetlenül jól szolgálta az F1-et az elmúlt 23 év során. – Sokan viszont évek óta nem vették észre a láthatatlan teret, és azt hitték, hogy a jobb oldali az 1-es. Egyszerű és világos (logót) akartunk. Ez fontos a digitális tér számára.”

 

Bratches azt ígérte, a következő szezon előtt teljesen újraindítják az F1-es márkát, új televíziós grafikák jönnek és a webes platformokat is újratervezik.   

Chase Carey, az F1 elnök-vezérigazgatója pénteken, a Sky Sports műsorában azzal indokolta a logócserét, hogy „friss energiát” kell adni a sportnak. Az eddig használt logót 1994-ben tervezték, és bár szokták kritizálni, elsősorban a rejtett 1-es miatt, még több bírálatot kaptak azok a tervek, amiket a jogtulajdonos az F1 szabadalmi hivatalának küldött.

Ezek már a héten kiszivárogtak, és a bejegyzés alapján az is sejthető volt, hogy megszületett a végleges elhatározás, ami mostantól képviselni fogja a Forma-1-et, és módosított formában talán az F2-t és a GP3-at, ami előbb-utóbb átveszi az F3 helyét és nevét is.

A legnagyobb online F1-es fórum, a Reddit felhasználói szavazást indítottak, a szavazók 91%-a szerint nincs szükség új logóra, bár fontos megjegyezni, hogy a tagok száma 250 ezer fölött van, de csak 3400-an szavaztak eddig. A kommentekből azonban sejthető, hogy többség ellenzi a cserét, és sokan jobbnak tartják a mostani logót az újnál.

Egyesek a logó eredetiségét is megkérdőjelezték.

Volt, aki egy csapból kifolyó vízhez hasonlította a grafikát, más túlságosan hasonlónak tartotta a Juventus labdarúgó-csapatának szimbólumához vagy a Forza Motorsport című videójáték korábbi logójához. Egy grafikus azt kifogásolta, hogy a tervező egyszerűen letöltötte az Orbitron betűkészletet a Google Fonts szolgáltatásról és még az „a” karaktert is elrontotta benne.

A változtatás nem csak a szurkolók, az F1-es bennfentesek körében sem népszerű. Az ismert műszaki szakíró, Craig Scarborough egy, valószínűleg Microsoft Paintben készített „koncepcióval” mutatta be, hogy a mostani logó is továbbfejleszthető lenne az F2 részére. Eddie Jordan korábbi zenekara, a Buzzin Hornets is arról posztolt, hogy lehetne jobb is az új logó.

Ez a Liberty Media első barátságtalan lépése a közönség felé,

hiszen az eddigi újításaikat szinte egyöntetűen pozitív fogadtatás övezte, és folyamatosan arról beszélnek, hogy tenni szeretnének a rajongók jobb kiszolgálása érdekében. Már több témában is kikérték a közönség véleményét, például a Redditen is, de ezúttal nem így tettek, és úgy tűnik, nem hallgatnak a napok óta özönlő kritikákra sem.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!