Vágólapra másolva!
Tíz évvel ezelőtt ünnepelhette pályafutása eddigi egyetlen világbajnoki címét. Akkori csapattársát, Felipe Massát élcelődve búcsúztatta.

Kimi Räikkönen is részt vett az FIA csütörtöki sajtótájékoztatóján a Brazil Nagydíj előtt. A látogatás időszerű volt, mert a Ferrari versenyzője 10 évvel ezelőtt ünnepelhette pályafutása eddigi egyetlen világbajnoki címét. Az volt Räikkönen első szezonja a Ferrarinál, sokáig Felipe Massa is esélyes volt a címre, végül pont őt játszotta a Ferrari a finn pilóta mögé a szezonzárón.

„Régen volt már. Nyilvánvalóan nagyszerű nap volt, de nem csak azon az egy napon múlt, az egész év (jól sikerült). Persze, aznap ért véget (a szezon), akadtak remek pillanatok és nem olyan kellemesek is, de végül is jól összejött. Nagyon boldog voltam, de utána már nem sokat gondolkodtam ezen. A mai életemet már nem változtatja meg, ha ezzel foglalkozom, vagy nagy ügyet csinálok belőle.”

Räikkönen visszatért legnagyobb sikere színhelyére Forrás: AFP/Nelson Almeida

Räikkönent azóta elkerülték a nagyobb sikerek, néhány futamgyőzelmet írhatott csak a neve mellé, és a világbajnoki címért mostanáig nem tudott újra ringbe szállni. Az idén is Sebastian Vettel árnyékába került, elsősorban azért, mert a szezon elején nem tudott megbarátkozni az új autóval, és Monacóig nem tudta megszorítani Vettelt.

– jelentette ki. – Az idei évet igen rosszul kezdtem, nem ott tartottam, ahol kellett volna, ez az én személyes érzésem volt. Nem tetszettek a beállítások, és elég sokáig tartott, mire ezt megoldottuk. Azóta jobb a helyzet, de túl sokszor estünk ki, különböző okokból. Csapatként évről évre hosszú utat jártunk be, és tavaly óta is nagyot léptünk előre, de ez persze még nem elég, mert a Ferrarival mindkét világbajnoki címet meg akarjuk nyerni.”

Massa vezette a 2007-es Brazil Nagydíjat Räikkönen előtt, aztán a Ferrari megcserélte őket a kerékcseréknél Forrás: AFP/Antonio Scorza

A finn pilóta szerint az idén minden eszközük megvan a sikerhez, de apró hibákat követtek el, amik miatt végül nagy árat fizettek. Úgy vélte, a világbajnokságban elfoglalt helyük megmutatja, hogy mennyire sikeres az idei évük, jövőre a csapatmunka és saját teljesítménye terén is javulni akar. „Remek autónk van, és maradt még két verseny az idén, próbáljuk folytatni, amit elkezdtünk.”

Räikkönen mosolyogva odaszólt korábbi csapattársának, Felipe Massának is, aki a szezon végén valószínűleg végleg elhagyja az F1-es mezőnyt.

„Megint visszavonul, meglátjuk, hogy most valóban így lesz-e! Majd a jövő évi első versenyen kiderül. Mindig jó kapcsolatban voltam vele, nagyon jó volt a hangulat, amikor mindketten a Ferrarinál voltunk, két (konstruktőri) bajnokságot is megnyertünk a csapatnak, nagyszerű időszak volt. Nagyon gyors és nagyon jó volt, a legjobbakat kívánok neki, ha már nem versenyez az F1-ben!”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!