Társoldalunk:

A McLaren autója már a Red Bull szintjén van?

2017.11.06. 16:21

Szerintük igen, ezért nagyon bíznak benne, hogy jövőre, a Honda helyett Renault motorral tényleg ott lesznek a mezőny legelejében.

Ha a jelenlegi állapotból indulunk ki, a Forma-1 2018-as szezonja parádésnak ígérkezik: a Ferrari és a Mercedes között már az idén is kiélezett küzdelem zajlott a versenyek többségén, de mostanra a Red Bull is felzárkózott hozzájuk, és a McLaren bízik benne, hogy jövőre, amikor a Honda motorját Renault-ra cseréli, az élmezőnyhöz csatlakozva szintén beszáll a buliba.

A wokingi istállónál a GPS-adatokra hivatkozva régóta hangoztatják, hogy az autójuk az egyik legjobb a mezőnyben, csak a gyenge motor húzza vissza. Miután a mexikói Q1-ben 5. lett, Fernando Alonso is ezt állította, és a csapat főnöke,

Zak Brown úgy véli, a McLaren kasztnija a pályák többségén már a Red Bullé szintjén van.

Ez azért nagy szó, mert az utóbbi négy versenyből kettőt a Milton Keynes-i istálló nyert meg.

„Majdnem minden bevált a pályán, amit kifejlesztettünk a főhadiszálláson, úgyhogy elég jó volt a találati arányunk – idézi Brownt az Autosport. – Néha megesik, hogy valami a gyárban működik, élesben viszont nem, de a kasztnink egyre jobb lett. A GPS-ünk szerint nagyon közel vagyunk a Red Bullhoz: talán egyes pályákon még erősebbek is vagyunk náluk, míg máshol egy kicsit gyengébbek."

„Mivel ők megnyertek pár versenyt, mi is optimisták vagyunk. Szinte már kuncogunk magunkban, ami a következő évet illeti. Izgatottan várjuk."

A McLaren gyors volt a mexikói időmérőnForrás: LAT Images/Steven Tee

A McLaren azért bizakodhat, mert a technikai szabályok jövőre alig változnak – az autók aerodinamikai platformja, amelyet az idénre kialakítottak, érvényes marad, csupán tovább kell fejleszteni. A csapat versenyigazgatója, Eric Boullier ugyanakkor felhívta rá a figyelmet, hogy pár apró módosítás mégiscsak lesz.

„Eltűnik a T-szárny, a (diffúzor feletti) kakasülő, és az autók hátulját általában véve is letisztítják, amitől kicsit nehezebb dolgunk lesz – ecsetelte. – Aztán ott van a glória is, amely aerodinamikai szempontból kész katasztrófa. Rengeteg munkát ad. Én azonban bízok a csapatunkban, és mindabban, amit az elmúlt három évben elértünk."

Azoknak a csapatoknak, amelyeknek az idei autója nem bizonyult elég jónak, viszont érdemes majdnem a nulláról kezdeni a tervezést.

Közéjük tartozik a Renault is: a technikai igazgatójuk, Nick Chester elismerte, hogy a stabil szabályzat ellenére 2018-ra „teljesen új" autót fognak építeni, és ehhez már a Brazil Nagydíj hétvégéjén végeznek majd aerodinamikai teszteket a pályán.

A Red Bullnál közben úgy vélik, miután a világbajnokság eldőlt, a szezonból hátralévő két futamon még arathatnak újabb győzelmeket. „Az előző öt futamon a mi autónk volt a leggyorsabb vasárnaponként. A brazil remélhetőleg jó pálya lesz számunkra, és az abu-dzabi miért ne lehetne az? – vetette fel a csapat főnöke, Christian Horner. – Szép lenne még legalább egy győzelemmel befejezni az idényt."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!