Vágólapra másolva!
Miután a maradék esélyei is elszálltak a 2017-es vb-címre, gratulált legyőzőjének. Nem tagadja, hogy csalódott.

Megtörtént az elkerülhetetlennek tűnő bajnokavatás Mexikóban, bár olyan végeredménnyel, amire kevesen számíthattak: Lewis Hamiltonnak a 9. hely önmagában nem lett volna elég a negyedik diadalához, ahhoz az kellett, hogy Sebastian Vettel csak 4. legyen.

A mezőny immár két négyszeres világbajnoka úgy csúszott ennyire hátra, hogy ütköztek az első kanyarkombinációnál – ebben Vettel volt sáros, aki nekicsúszott vetélytársa Mercedesének. Erről nem beszélt a futam után nyilatkozva, de gratulált Hamiltonnak.

"Természetesen letört vagyok. Nehéz lenyelni a célvonalon áthaladva, hogy már nem harcolhatok tovább - mondta. - Nekünk ez jutott. Most csalódottak vagyunk. Jövőre mindannyian újrakezdjük, de ezekben a pillanatokban

"Ma kevésbé fontos, mi mit csináltunk, az többet számít, hogy Lewis mit ért el. Egész évben káprázatos munkát végzett, megérdemelten lett világbajnok - jelentette ki. - Gratulálok neki. A mai az ő napja, ez nem másról szól."

Vettel maradék esélyei is elszálltak, gratulált Hamiltonnak Forrás: © FERRARI MEDIA/© Foto Studio Colombo

"Nem félek tőle. Szeretek versenyezni ellene, bár szerettem volna, ha ez kicsit gyakrabban sikerül idén. Összességében ők voltak a jobb gárda."

Az élről rajtoló Vettel sok előzést bemutatva a 4. helyre tudott visszakapaszkodni a mezőny végéről, miután ki kellett cserélni az első szárnyát.

Räikkönen vitte dobogóra a Ferrarit

A Ferrarit így másik pilótája, Kimi Räikkönen képviselte a dobogón. Eleinte nem tűnt úgy, hogy ez összejöhet neki, mert eleve nem érezte ideálisnak a beállításait, amin tovább rontott a "katasztrofálisnak" nevezett első köre.

Azt Vettel és Hamilton hátraesése ellenére csak a 8. helyen zárta.

"A rajt első fázisa nem sikerült rosszul, de az előttem lévők beálltak libasorba, és nekem nem jutott szélárnyék a pálya bal oldalán. A mögöttem érkezőknek viszont igen" - mondta.

Räikkönen nem rajtolt jól, de dobogóra állhatott Forrás: AFP/2017 Getty Images/Mark Thompson

Felipe Massa és Carlos Sainz defektet kapott, Nico Hülkenberg kiesett, így lényegében a Force India pilótáival vívott meg a 3. helyért. A pályán nem tudta megelőzni őket, de Sergio Pérez és Esteban Ocon már a 18. és a 20. körben kiment kerékcserére, Räikkönen ellenben a 32. körig kivárt. Kapóra jött neki, hogy Brendon Hartley elfüstölt autója miatt virtuális Safety Car-fázis volt ekkor, így a Force Indiáknál kisebb időveszteséggel járta meg a bokszutcát, és ezzel kaparintotta meg a 3. helyet.

"Türelmes maradtam, és miután kiálltak előlem a bokszba, eleget tudtam hozni rajtuk" - mondta a finn.