Vágólapra másolva!
Hajtáslánc-elemek cseréje miatt valószínűleg az utolsó helyről kell kezdenie az USA Nagydíjat a Toro Rosso újoncának. Stoffel Vandoorne-nak is hátrasorolással kell számolnia.

Brendon Hartley tíz évet várt a Forma-1-es bemutatkozására, és rögtön egy rajtbüntetéssel fog indulni a karrierje. Természetesen nem a saját hibájából: a Toro Rosso már akkor eldöntötte, hogy az autójába új motort kell szerelni, amikor még nem is volt biztos, hogy ő vezeti majd azt a szintén újonc Pierre Gasly helyett, aki ezen a hétvégén inkább a japán Super Formula bajnoki címét próbálja megszerezni.

Hartley korábban már volt a Red Bull tesztpilótája, de élesben ez lesz az F1-es bemutatkozása Forrás: AFP/2017 Getty Images/Peter Fox

Hivatalos információ egyelőre nincs róla, hogy Hartley-t pontosan hány hellyel fogják hátrasorolni a rajtrácson, de ha a várakozásoknak megfelelően a teljes motorját kicserélik, vagyis a hatodik belső égésű motort, turbófeltöltőt, MGU-H-t, valamint az ötödik akkumulátort és vezérlőelektronikát kapja meg, az 30 pozíciót ér.

A 28 éves új-zélandi azért kénytelen elszenvedni ezt a csapást, mert a szabályok nem versenyzőnként, hanem autónként határozzák meg az éves keretet a különböző elemekből.

Hartley bemutatkozása egyébként nem kis szenzáció lesz azok után, hogy a Red Bull egyszer, hét évvel ezelőtt már kiszórta őt a tehetségkutató programjából. Azóta megnyerte a Le Mans-i 24 órás maratont, és a WEC bajnoki címét is, de miután csapata, a Porsche bejelentette LMP1-es programjának leállítását, rátelefonált a Red Bull tanácsadójára, Helmut Markóra, és felajánlotta neki a szolgálatait.

„Először a szimulátorban bonyolítottam le velük egy tesztet. Akkor nem kérdeztem tőlük túl sokat – árulta el. – Csak szóltak, hogy menjek, és én mentem. Gőzöm sem volt róla, hogy Austinban esélyem lehet azt indulásra. Nagyon gyorsan jött össze ez az egész. Fogalmazzunk úgy, hogy nem tudtam meg sokkal hamarabb, mint a média."

A rajtbüntetés legalább az időmérőn leveszi a terhet Hartley vállairól, mert lényegében mindegy, hogy hányadik lesz, igaz, a presztízse szempontjából azért van jelentősége.

Egyébként úgy hírlik, a Red Bull-család egy másik tagjára, Max Verstappenre is hátrasorolás vár hajtáslánc elemek cseréje miatt.

Hasonlóan jár a McLaren egyik versenyzője, Stoffel Vandoorne is. Az ő csapata remélte, hogy megússza a hétvégét büntetés nélkül, mivel Austinban lehetne esélye egy jó eredményre, a Hondánál azonban úgy ítélték, a belső égésű motorjában már túl sok kilométer van, semhogy megérje kockáztatni vele. Vandoorne már a nyolcadikat fogja megkapni az idén, ezért 5 hellyel küldik majd hátrébb a rajtrácson.

Az Autosport értesülései szerint a motor, amit már az első szabadedzés előtt beszerelnek az autójába, tartalmaz néhány kisebb fejlesztést, míg a csapattársa, Fernando Alonso ugyanazt fogja használni, mint két héttel ezelőtt, Szuzukában.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!