Vágólapra másolva!
Egy rivális csapat főnöke szerint a helyén kell kezelni az előző pár futamon történt malőröket, mert ha kapkodni kezdenek, és embereket rúgnak ki miatta, azzal csak ronthatnak a helyzetükön.

A Ferrari világbajnoki reményei az elmúlt pár hétben szertefoszlottak, amiben a szingapúri rajtbaleseten túl szerepet játszottak a malajziai és japán motorhibák is: mindkét versenyen az történt, hogy a csapat egyik autóján a start előtt fedeztek fel egy-egy orvosolhatatlan problémát. Sebastian Vettel ezáltal 59 pontos, gyakorlatilag behozhatatlan hátrányt szedett össze a listavezető Lewis Hamiltonhoz képest, aki akár már most hétvégén, Austinban bajnok lehet.

A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne az összeomlás után szervezeti változásokat helyezett kilátásba. Bár ezek egyelőre csak a minőségbiztosítási részleget érintették, amelynek élére új vezetőt neveztek ki Maria Mendoza személyében,

sokan attól tartanak, hogy a csapat rossz emlékű hagyományainak megfelelően később magasabb posztokon is fejek fognak hullani.

Pedig ez Force India operatív igazgatója, Otmar Szafnauer szerint csak rontana a helyzeten.

A Ferrarit sújtó műszaki hibák végzetes csapást mértek Vettel világbajnoki reményeire Forrás: DPPI/Florent Gooden

„Ilyenkor egyszerűen végig kell zongorázni a megadott procedúrát – nyilatkozta a sportvezető az Autosportnak. – Ha ez velünk történne, vagyis nem érnénk célba egy probléma miatt, felvennénk a hibalistára, és feltárnánk az okát. A felelős mérnök elmagyarázná, mi rejtőzött a mélyén, és miként fogunk gondoskodni róla, hogy ne ismétlődjön meg."

„Amit nem szabad csinálni, az a bejáratott, korábban bevált procedúrák felforgatása, mert abból csak káosz lesz. Ha egy folyamat nem működik, kell tenni egy fél lépést hátra, hogy jobban átlássuk a képet, és azt kell mondani: oké, javítsuk ki a folyamatot így és így."

Szafnauer szerint minél nagyobb egy csapat, annál fontosabb a megfelelő munkafolyamatok kialakítása és szigorú követése, mert ezáltal válnak bejáratottá. Ugyanakkor elismerte, hogy az ilyen helyzetekre nem mindig könnyű higgadtan, túlkapások nélkül reagálni.

– mutatott rá. – De ha rögzítve vannak azok a munkafolyamatok, amelyekről mindenki tudja, hogy követnie kell, és kellően hosszú idő alatt alakultak ki, ezért rendesen működnek, akkor még felfokozott érzelmi állapotban is át lehet vészelni a helyzetet."

A Ferrarit régebben többek között pont a rendszeres bűnbakkeresés bénította meg, amely miatt a szakemberek az állásukat féltve a hierarchia egyik szintjén sem merték vállalni a sikerhez elengedhetetlen kockázatokat. Bár az idei autójuk, amely szokatlanul merész technikai koncepcióra épül, azt sugallja, hogy ezen a téren mostanában pozitív változás történt, sokan úgy látják, a hibáztatás kultúrája még mindig nem ment ki kellően a divatból a csapatnál.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!