Vágólapra másolva!
A japán gyártó Szuzukában nagyon nem akart rajtbüntetést összeszedni, de péntek éjszaka kénytelenek voltak kicserélni az erőforrást a kétszeres világbajnok autójában.

Mindent megtett a Honda, hogy hazai versenyükön, a Japán Nagydíjon ne kelljen erőforrást cserélni a McLarenekben, mégsem tudták elkerülni ezt. A szerelők pénteken hidraulikus hibát fedeztek fel, ezért kénytelenek voltak kihasználni az FIA által megengedett két túlóralehetőség egyikét és kicserélni az erőforrást Fernando Alonso autójában.

Tekintettel arra, hogy Alonso autója a négy büntetlenül felhasználható alkatrész helyett a nyolcadik (!) belső égésű motornál, a tizedik turbónál és MGU-H-nál, a nyolcadik MGU-K-nál, a hetedik akkumulátornál és a hatodik vezérlőelektronikánál tart, ezért a csere 35 helynyi büntetést okoz, ráadásul Alonso autójába még nem a 4-es változatot, csak a 3.7-est építették be.

Az eső miatt spórolhattak a kilométerekkel, de ez sem volt elég Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

Pénteken még úgy tűnt, hogy Carlos Sainz rajtol az utolsó helyről, de a Honda rálicitált a helyzetre, és most úgy tűnik, hogy Alonso 35 rajthelyes büntetése miatt ő szorul a mezőny végére. A kétszeres világbajnok egyelőre nem nyilatkozott a témában, és Diario Sport szerint nem kommentálta azt sem, hogy mi a helyzet az új szerződésével kapcsolatban, és kijelentette azt is, hogy

nem kíván belefolyni a spanyol-katalán belviszályba.

Haszegava Juszuke, a Honda F1-es programjának műszaki vezetője az FIA pénteki sajtótájékoztatóján még pontszerzésben reménykedett, ez Alonsóval most igen nehéz lesz, Stoffel Vandoorne-nak viszont van erre esélye, főleg azután, hogy Valtteri Bottas is rajtbüntetést kap sebességváltó-csere miatt.

A hétvége eddigi rajtbüntetései

Valtteri Bottas: +5 hely
Carlos Sainz: +20 hely
Fernando Alonso: +35 hely

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!