Vágólapra másolva!
A kétszeres világbajnok az USA Nagydíjig szeretné lezárni a jövő évi szerződésének kérdését. A McLaren közös folytatásra számít, de még mindig vannak vitás kérdések.

Fernando Alonso korábban szeptemberre ígérte, hogy rendeződik a következő szerződésének ügye, de október kezdetén még mindig nincs bejelentett megállapodása a Forma-1-ben. A McLaren, a Williams és a kisebb csapatok kivételével már minden hely elkelt az F1-ben, így szinte biztosan marad a jelenlegi csapatánál, de ezt egyelőre még nem erősíthetik meg.

„Amíg a megállapodásokat alá nem írjuk, bármi megtörténhet. Várjunk a hivatalos bejelentésekig” – nyilatkozta Eric Boullier, a McLaren versenyigazgatója, és hozzátette, a csapatnak B terve is van arra az esetre, ha Alonso mégsem kötelezi el magát velük „abból a szempontból, hogy számos versenyző szeretne a McLarennél vezetni.”

Alonso valószínűleg marad a helyén Forrás: DPPI/Florent Gooden

„Pillanatnyilag viszont arra összpontosítunk, hogy megállapodjunk Fernandóval, de ezt bővebben nem kommentáljuk, mert a szerződés megírása folyamatban van” – szögezte le Boullier. A sajtóban felmerült, hogy az egyik kérdéses pont Alonso esetleges szereplése a 2018-as Le Mans-i 24 órás versenyen a Toyota színeiben. Zak Brown korábban elengedte Alonsót.

– közölte Boullier. Alonso a Japán Nagydíj utáni napokra várja, hogy végleg lezárul az ügy, mert „Malajzia és Japán között elfoglaltak leszünk a pályán”, hiszen csak pár nap áll rendelkezésre, hogy átköltözzenek az egyik országból a másikba. „Japán mindenképpen az én kívánságom és határidőm, hogy meghozzam a döntést, bármit is érzek a legjobbnak.”

Alonso kezd a pályafutása végéhez közeledni, de még néhány év van benne Forrás: DPPI/Florent Gooden

„Jövőre versenyképes akarok lenni, vissza akarok térni a dobogóra és a győzelmekhez. A világbajnokságért küzdenék. Még mindig szükségem van némi információra, hogy döntsek, de közben optimista is maradok, hiszen a McLaren az F1 történetének egyik, ha nem a legjobb csapata. Úgy gondolom, mindenünk megvan, hogy ez megtörténjen.”

Alonso szerint nehéz megmondani, hogy melyik csapat lesz jövőre a legjobb.

„Az idén nagyon gyorsan jöttek a fejlesztések az új szabályok miatt, és ez szerintem télen is folytatódik. Ilyenkor mindig el lehet végezni olyan változtatásokat az autón, amik a szezon közben nem lehetségesek, és ez bizonyos fokú kockázatot mindig hordoz, de ezek kevésbé jelentősek, ha az ember egy nagy csapatnál van.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!