Vágólapra másolva!
Daniel Ricciardo reméli, hogy elkaphatja a világbajnoki esélyek miatt talán óvatosabb Lewis Hamiltont, de attól tart, hogy száraz pályán tehetetlenek lesznek Kimi Räikkönen ellen.

Izgalmas Malajziai Nagydíj várható magyar idő szerint vasárnap reggel, mivel bár meglepetésre Lewis Hamilton szerezte meg a pole pozíciót, a versenytávon a 2. helyről induló Kimi Räikkönen tűnik a leggyorsabbnak, és a két Red Bull is beleszólhat a csatájukba. Ezen felül Sebastian Vettel csak az utolsó helyről igyekezhet, ami újabb szempontokat hoz az élmezőny küzdelmébe.

A 4. helyről induló Daniel Ricciardo is azt reméli, hogy Hamilton a 28 pontos előnye, és Vettel problémáinak ismeretében megengedheti majd magának, hogy inkább biztosra menjen, és nem feltétlenül lesz szüksége arra, hogy az utolsó lóerőket is kipréselje a Mercedesből. Ez a Red Bull malmára hajthatja a vizet.

Lehet, hogy Räikkönennek csak a hátát látják majd? - galériával! Forrás: AFP/Roslan Rahman

„Megengedheti magának, hogy veszítsen – mondta Ricciardo. – Célba érhet akár a 3-4. helyen is, ha Seb előtt van, ő már győzött. Nem tudom pontosan, hogyan állnak a motorokkal, nem hiszem, hogy az egész versenyen csúcsra járatják majd. Szerintem a saját érdekükben visszafogottnak kell lenniük, főleg, ha még dobogós helyen lesznek, Seb meg mondjuk a 7. helyen áll majd.”

Ricciardo szerint Hamilton pole-jától függetlenül a Mercedes még mindig küszködik a tapadással, és hosszabb etapon szorosabb küzdelem várható. Mivel a brit pilóta autójába már Spában beszerelték az idei utolsónak szánt erőforrást, elképzelhető, hogy a Mercedes tényleg visszafogja majd a teljesítményét, Ricciardónak és Max Verstappennek azonban lehet, hogy ez sem lesz elég.

A rajtnál nem ritka, hogy baleset történik az első kanyarokban Forrás: DPPI/Dppi

„Most azt mondanám, hogy száraz körülmények között Kimi áll a legjobban, az övé a legjobb autó – vélte a Red Bull pilótája. – Ha Kimi az élre áll, akkor az egész hétvégi tempóját elnézve minimálisak lesznek az esélyeink, de ha (a rajtnál) felborul a sorrend, akkor lehet esélyünk, mert a Mercedes eddig nem azt mutatta, hogy lehengerlők lennének szárazon.”

Az éjszaka során várhatóan új erőforrás-alkatrészeket szerelnek be Vettel autójába,

de az időmérő után nem tudta megmondani, hogy pontosan miket. Bár pályafutása során még soha sem nyert az első három rajtkockán kívülről, a német pilóta azt mondta, arra számít, hogy visszajut az élcsoportba, de pontos helyezést nem írt elő magának. „Bármi lehet, ezért versenyzünk. A maximumot kell kihoznunk a helyzetből, a körülményeket ismerve itt bármi megtörténhet.”

Menet közben is befolyásolhatja a versenyt, hogy Vettel meddig jut Forrás: AFP/Manan Vatsyayana

„A verseny holnap van, úgyhogy bizonyos szempontból szerencsés, hogy a baj ma történt, megspóroltunk néhány szett gumit, és megválaszthatjuk a stratégiánkat. Ha a Safety Car a megfelelő pillanatban jelenik meg, akkor ki tudja, akármi is lehet. A szimulációkat nem láttam még, de a tempónk ismeretében el kellene jutni az élcsoportig, majd meglátjuk, pontosan meddig.”

Vettel hátránya már most több egy győzelemért járó pontmennyiségnél,

vagyis akármi történik, a jövő hétvégi Japán Nagydíjra mindenképpen Hamilton utazhat listavezetőként, ha pedig a Mercedes pilótája nyerne, és Vettel nullázna, a világbajnoki cím sorsa akár már két futammal a vége előtt, három verseny múlva, Mexikóban eldőlhetne, ezért a Ferrarinak mindenképpen fel kell hoznia Vettelt, ameddig csak lehetséges.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!