Vágólapra másolva!
Ettől a ponthátránya persze még jelentős, de a Ferrari vizsgálata alapján úgy tűnik, használható maradt az az egység, amely a szingapúri rajtnál volt az autójában. Räikkönen szerint értelmetlen leírni a világbajnoki esélyeiket.

Sebastian Vettel 28 pontos hátrányba került a világbajnoki összetettben, miután a Szingapúri Nagydíj rajtjánál összeütközött Max Verstappennel, valamint saját csapattársával, Kimi Räikkönennel. A kínjaira rátehetett volna még egy lapáttal, ha kiderül, hogy a motorja is végzetesen megsérült, amire volt esély, Räikkönen Ferrarija ugyanis nagy lyukat ütött az autója bal oldaldobozába. Ettől a hűtője eltört, és szinte azonnal elfolyt belőle a hűtővíz, valószínűleg hozzájárulva pár kanyarral későbbi kicsúszásához is.

Vettel vizsgálja az autóját a szingapúri rajtbaleset után Forrás: DPPI/Dppi

Vettelnek azonban legalább emiatt nem kell aggódnia, a Ferrari vizsgálata ugyanis arra jutott, hogy a motorja bevethető maradt – értesült az Autosport. Mivel ez a harmadik volt a szezonban a szabályok által engedélyezett négy közül, ha kikerül a keretből, Vettelre nagy valószínűséggel legalább egyszer rajtbüntetés várt volna motorcsere miatt, ami újabb csapást mért volna a bajnoki reményeire.

Úgy hírlik, a Ferrari éppen a következő versenyen, a jövő hétvégi Malajziai Nagydíjon tervezi először bevetni idei negyedik motorját.

Ezen a téren előnyben lesznek a Mercedesszel szemben, amely már két fordulóval ezelőtt, Spában elkezdte használni az utolsót – igaz, ennek köszönhetően ők még az 1,2 kg/100 km-es olajfogyasztással számolhatnak, ha akarnak, míg a Ferrarinak a Monzától érvényes új, 0,9 kg-os limithez kell majd tartania magát.

Bár a sajtó és a közvélemény úgy értékelte, hogy a szingapúri rajtbaleset végzetes csapást mérhetett a Ferrari idei bajnoki ambícióira, főleg, mert Szepang és Szuzuka inkább a Mercedesnek kedvez, Räikkönen sértőnek találja a feltételezést. „Önök azt hiszik, hogy szinte lehetetlen dolgunk lesz. Mi nem – jelentette ki.

A szingapúri katasztrófát követően a Ferrarit irányító Maurizio Arrivabene is ugyanilyen elszántan nyilatkozott.

„Ami történt, óriási csalódás volt, semmiképpen nem felelt meg a várakozásainknak – utalt arra, hogy a Marina Bay a Ferrari egyik legerősebb pályájának számított. – Ez azonban nem jelenti azt, hogy a harcnak vége. Csak nehezebb lett, de már bebizonyítottuk, hogy kitűnő autónk és két nagyszerű pilótánk van. Garantáltan folytatjuk a küzdelmet az év utolsó versenyének legutolsó kanyarjáig."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!