Vágólapra másolva!
A Red Bullok tempójára számított, arra viszont nem, hogy Vettel még őket is legyőzi majd a szingapúri időmérőn. Wolff szerint a Mercedes ennyit tud a Marina Bayben, Bottas pedig úgy véli, még a dobogóhoz sincs meg a tempójuk.

Miután két héttel ezelőtt, Monzában letaglózó kettős győzelmet aratott, a Mercedes számára az egyik legrosszabb forgatókönyv valósult meg a Szingapúri Nagydíj időmérőjén: mindkét Red Bull és mindkét Ferrari megelőzte őket a rajtrácson, ráadásul a vb-t 3 pontos előnnyel vezető Lewis Hamilton csak 5. lett, miközben ellenfele, Sebastian Vettel megszerezte a pole pozíciót.

Hamilton elismerte, hogy ez meglepetésként érte őket, főleg azok után, hogy a Ferrari a szabadedzéseken még nem találta a helyét a pályán, amelyre pedig a Monacóban és a Hungaroringen elért sikere után favoritként érkezett.

Hamiltont váratlanul érte Hamilton tempója - katt a galériához Forrás: DPPI/Dppi

„Amikor ide jöttünk, tudtuk, hogy ez a pálya nehéz lesz számunkra. Minden évben így volt, ezért ma nehéz napra számítottunk – mondta. – Arra viszont én semmiképpen nem számítottam, hogy a Ferrari ennyire erős lesz. Gondoltam, hogy a Red Bull valóban ilyen gyors, de azért reménykedtem egy kicsit. Pedig az autónkból egyértelműen kihoztam mindent, ami benne volt, tényleg mindent, sőt még többet is.

„Gőzöm sincs, a Ferrari honnan szedte elő ezt a tempót. Versenyről versenyre változnak közöttünk az erőviszonyok, de remélem, mi a hátralévőkön erősek leszünk."

A Mercedes elsősorban a pálya kanyargósabb részein maradt el a Red Bulltól és a Ferraritól. Hamilton a harmadik szektorban még a renault-s Nico Hülkenbergnél is lassabb volt, és összességében 6 tizedmásodperces hátrányt szedett össze Vettelhez képest, míg a csapattársa, Valtteri Bottas kétszer ekkorával végzett a 6. helyen. Ő egész hétvégén küszködött.

A versenyzők legjobb részidejei az időmérőn Forrás: FIA

„Két héttel ezelőtt, Monzában nagyon jól mentünk, most viszont ennyire szenvedünk. Ez csak rávilágít, hogy még mindig komoly gondjaink vannak, nincs elég leszorítóerőnk és mechanikai tapadásunk az ilyen pályákhoz, vagyis ezen még dolgoznunk kell" – mondta a finn, aki szerint a Mercedes túl sokáig kísérletezett a beállításokkal.

„Nagyon sokféle beállítást kipróbáltunk a hétvégén, a harmadik szabadedzésen a szokásosnál többet változtattunk az autónkon, mert egyszerűen túl lassúak voltunk. Még az időmérőn is kipróbáltunk valamit, de nem vagyok biztos benne, hogy jól tettük."

Az emlékezetes 2015-ös fiaskó után a Mercedes tavaly megnyerte a Szingapúri Nagydíjat Nico Rosberg révén, de neki is meg kellett izzadnia, hogy maga mögött tartsa Daniel Ricciardót. Hamilton úgy véli, az 5. rajtkockából nehéz lesz feljebb kapaszkodnia a versenyen.

„Ez a pálya pocsék az előzések szempontjából, általában hosszú vonatozás megy – mutatott rá. – A rajtnál kínálkozik egy kis esély, illetve a stratégiával, vagy esetleg a Safety Carral. Holnap a kivárásra kell majd játszanunk. Elvégre ez egy maraton, nem sprint, úgyhogy így is állunk hozzá."

Hamilton a Q3-ban egy szenzorprobléma miatt nem látta a gumik hőmérsékletét a műszerfalon,

s bár ez a Mercedes főnöke, Toto Wolff szerint elvonhatta a figyelmét, biztos benne, hogy a Ferraritól nem ezért kaptak ki. „Az ember mindig jobban reménykedik, de Szingapúrban valószínűleg ez a reális helyünk – ismerte el. – Úgy tűnik, van egy olyan minta, hogy bizonyos autók jobban mennek a kanyargós részeken, főleg a Ferarri és a Red Bull, mi pedig ott vagyunk versenyképesebbek, ahol sok a gyors kanyar. Ez csak újabb példa erre."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!