Társoldalunk:

Szingapúr hosszabbított a Forma-1-gyel

2017.09.15. 12:52

A versenyt 60 százalékban állami támogatásból rendezik meg, és a városállam kereskedelmi minisztere szerint nemcsak a reklámértéke nagy, hanem a helyi gazdaságra is jótékony hatással van.

Az idei lesz a 10. Szingapúri Nagydíj, és a Forma-1 történetének első villanyfényes versenyét még legalább négy évig megrendezik, pénteken ugyanis bejelentették, hogy 2021-ig meghosszabbították a szerződését.

Az F1 elnök-vezérigazgatója, Chase Carey a naptár egyik legizgalmasabb állomásának nevezte a Marina Bay-t, és méltatta a szingapúri turisztikai hivatalt, valamint a helyi kormányzatot az elvégzett munkáért.

A bejelentésen elhangzott, hogy a jegyeladások évente 19 százalékkal nőttek, miközben úgy hírlik, a rendezési költségek erre az évre a korábbi 150-ről 135 millió szingapúri dollárra csökkentek.

A versenyt a nagydíjak zöméhez hasonlóan állami támogatással rendezik meg, a kormányzat a kiadások 60 százalékát állja.

Forma-1, Sebastian Vettel, Ferrari, Szingapúri NagydíjForrás: DPPI media/Francois Flamand

Az ázsiai városállam kereskedelmi és ipari minisztere, S Iswaran azt mondta, az F1-es futam a helyi gazdaságra is jótékony hatással van.

„Óriási globális nézettségének és a sajtóban való széleskörű megjelenésének köszönhetően megerősítette azt a képet a nemzetközi közönség szemében, hogy Szingapúr innovatív, életteli város – tette hozzá. – Emellett kiváló lehetőségeket kínált a szingapúriak és a helyi gazdaság szereplői számára."

A verseny történetének legsikeresebb pilótája Sebastian Vettel, aki összesen négyszer nyert itt, háromszor a Red Bull-lal, egyszer pedig a Ferrarival.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!