Vágólapra másolva!
Nem a sebesség, hanem az idő volt a lényeg: az 1479 lóerős, kvadturbós Chironnal 41,96 másodperc alatt nulláról 400-as tempóra gyorsult, majd újra megállt. És még HANS-ot sem húzott hozzá…

A korábbi Forma-1-es versenyző Juan-Pablo Montoya új világrekordot állított fel: 41,96 másodperc alatt álló helyzetből 400 km/ó-s sebességre gyorsult, majd megállt, ami ilyen rövid idő alatt sorozatgyártású közúti autóval még senkinek nem sikerült.

Montoya a 42-es rajtszámú Chironnal Forrás: Bugatti

Persze neki sem akármilyennel: a Bugatti felkérésére egy Chiront használt a rekorddöntéshez. A méregdrága, 2,7 millió dolláros hipersportkocsi kvadturbós, W16-os, 8 literes motorja 1479 lóerős teljesítményre képes, és 32,6 másodpercbe telt, hogy Montoyával a volánnál álló helyzetből indulva elérje a 400 km/ó-s tempót.

A hétszeres nagydíjgyőztes, aki 2007 óta a NASCAR-ban és az IndyCarban versenyez, elárulta, hogy HANS-t sem viselt vezetés közben. „Hihetetlen volt látni, hogy nincs szükség bonyolult előkészületekre a 0-400-0 mutatványhoz – mondta. – A Chironnal gyerekjáték volt. Bepattantam, és egyszerűen ráléptem a gázra. Megdöbbentő."

Montoya csak bepattant, aztán rálépett a gázra Forrás: Bugatti

A sorozatgyártású autók sebességrekordját szintén a Bugatti tartja: még 2010-ben 431,072 km/ó-s tempót értek el egy Veyronnal. A Chironnal hamarosan ezt is meg szeretnék dönteni, s bár még nem döntötték el, hogy kit fognak felkérni a vezetésre, Montoya már jelezte, hogy bekapcsolva fogja tartani a telefonját.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!