Vágólapra másolva!
A Mercedes ügyvezetői jogkör nélküli elnöke azt mondja, a csapat nem engedheti meg, hogy a kedvezőbb esélyekkel rendelkező pilótája további pontokat hullajtson el az egyenlőségi politika miatt.

A Mercedes a szezon második félidejének kezdetét jelentő Magyar Nagydíjon még határozottan kitartott a pilóták egyenlősége mellett azzal, hogy a tabellán előrébb álló Lewis Hamiltont visszarendelték Valtteri Bottas mögé, miután egyikük sem tudta megelőzni a két Ferrari közül legalább az egyiket.

Azonban lehet, hogy Bottas homokórája hamarosan lepereg, és a jó saját eredményre törekvés helyett csapattársát kell segítenie a világbajnoki küzdelemben, aki Belgiumban látványosan gyorsabb volt nála, és 34 pontra ellépett tőle. Az istálló ügyvezetője, Niki Lauda szerint ez egyértelmű jel arra, hogy mit kell tenniük.

Hamilton elsőbbséget kap? Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

"Mostantól nem szórhatunk el további pontokat. Én fél pont előnnyel lettem világbajnok (1984-ben), szóval tudom, mekkora jelentősége van minden egyes pontnak a végelszámolásnál" - nyilatkozta az RTL-nek.

"Pontosan tudom, mit kell tennünk. Bottasnak nem volt erős hétvégéje Spában, úgyhogy világosan látszik, hogy Lewisnak jobbak az esélyei a világbajnokságban. A Budapesten elvesztett 3 pont nélkül most már csak 4-re lenne Vetteltől."

Bár nem jelentették ki nyilvánosan, a Ferrarinál már korábban meghozták ezt a döntést, Sebastian Vettel alá több verseny óta bedolgozik Kimi Räikkönen.

Bottas szerint ez még korai lenne

A finn pilóta valószínűleg sokak várakozását felülmúlta a teljesítményével, és azzal, hogy viszonylag gyakran tartotta az iramot háromszoros világbajnok csapattársával. Szerinte még korai lenne őt Hamilton szolgálatába rendelni.

"Nem gondolkodom ezen, mert nem akarok további terhet magamra rakni. Az tiszta, hogy a csapatnak valamikor be kell állni az egyik versenyző mögé, de nekem úgy tűnik, ehhez még korán van" - mondta, megemlítve, hogy vele ellentétben Hamilton és Vettel az összes versenyen célba ért.

Bottas alkalomszerűen gyorsabb, de a győzelmeket Hamilton szállítja Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

A belgiumi szenvedésének okát nem tudja. "Hiányzott a tapadás, és a kigyorsításokkal is gondom volt - ismerte el. - Nincs magyarázatom rá, miért vesztettem ennyi időt. A Safety Car mögött nehezebben tudtam üzemi hőfokon tartani a lágy gumikat, mint Lewis, ezért az újraindítást követően másfél körig úgy éreztem, mintha jégen vezetnék."

Csapatfőnöke, Toto Wolff elmondta, hogy Bottas két lassú kanyarban, az elsőben és az utolsóban vesztette a legtöbb időt, a kigyorsításoknál.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!