Vágólapra másolva!
A Ferrari versenyzői szerint sokkal közelebb voltak a Mercedeshez a vártnál, de az egyenesben még mindig lassabbak az Ezüstnyílnál. A Mercedes trükkös előnyt szerzett a motorok terén.

Szinte mindenki előre odaadta volna a győzelmet a Mercedesnek a múlt hétvégi Belga Nagydíjon, de a küzdelem sokkal szorosabb lett a vártnál, mert Sebastian Vettel végig üldözni tudta Lewis Hamiltont, Kimi Räikkönen pedig megelőzte Valtteri Bottast. A finn pilóta viszont továbbra is úgy véli, hogy hátrányban vannak.

„Úgy érzem, hogy az egyenesekben még nem vagyunk ott velük – mondta. – Azt kell tennünk, amit a leggyorsabbnak tartunk. Több területen is próbálunk fejlődni, nem csak az erőforrásnál. Több dolog kombinációjával lehetünk a leggyorsabbak. Szerintem az emberek arra számítottak, hogy ez simán a Mercedes pályája lesz, de nem volt könnyű dolguk, úgyhogy jó irányba tartunk.”

Gyors volt a Ferrari, de nem eléggé Forrás: AFP/Emmanuel Dunand

Vettel kétszer is támadta Hamiltont, egyszer ráadásul gumielőnye is volt, de előzni nem tudott, Räikkönennek pedig dupla szélárnyék kellett ahhoz, hogy lehagyja Bottast. Vettel elismerte, hogy elrontotta a második támadást, de a vereség ellenére is pozitívumként értékelte, hogy a Ferrari versenytempója nagyon jó volt, és az autó igen jó visszajelzéseket adott a számára.

„Ott átlagosan egy másodpercre le voltunk maradva, úgyhogy ez nagy előrelépés, és nagyon boldog vagyok. Szerintem jó úton járunk, és nem hinném, hogy van olyan pálya, amitől tartanunk kellene – jelentette ki. – Értékelnünk kell, hogy ez egy remek hétvége volt a számunkra. Mindkét autó gyors és versenyképes volt, szerintem közelebb voltunk a versenyen, mint azt várhattuk előtte.”

Hamilton pont annyival volt gyorsabb Vettelnél, hogy nyert Forrás: AFP/NurPhoto/Xavier Bonilla

Noha a Ferrari optimista lehet a gyors pályán mutatott formájukkal kapcsolatban, nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a Mercedes győzelmét az új motorjuk is segítette, ami ráadásul az olajfogyasztással kapcsolatos szigorítás előtt került be az autóba. A szabályok szerint a Monza előtt beszerelt motorok még 1,2 liter olajat fogyaszthatnak 100 km-en, Monzától viszont csak 0,9-et.

A Ferrari állítólag rossz néven vette, hogy a Mercedes a gyári csapatával kihasználta ezt a kiskaput,

de Toto Wolff szerint vita „nem merült fel” a két csapat között, és óva intett attól, hogy nyilvánosan intézzék ezt az ügyet. Azt mondta, egyelőre „lazán” veszi a helyzetet. „Kiélezett küzdelmet vívunk, és olyan kapcsolatban vagyunk, hogy összedugjuk a fejünket, ha probléma van, majd zárt ajtók mögött megbeszéljük” – idézte Wolffot a Motorsport.com.

Minden apróság számít a világbajnoki csatában Forrás: AFP/NurPhoto/Xavier Bonilla

A helyzetet árnyalja, hogy a szabályok szerint minden motorgyártó köteles ugyanazt a specifikációt homologizáltatni a gyári istállók és az ügyfelek számára is, ezért felmerült, hogy amikor a Williams és a Force India is megkapja a gyári csapat által már Spában használt motort, akkor a Mercedes is kénytelen lesz visszavenni az olajfogyasztást 0,9 liter/100 km-re.

Az FIA azonban úgy döntött, hogy csak az ügyfeleknek kell betartani az új határértéket,

a gyári Mercedes tehát ugyanazt az erőforrást magasabb olajfogyasztással működtetheti majd, holott a 0,9 literes szintnek is meg tudna felelni, mivel az ügyfelek érdekében ezt kötelezően vállalniuk kell. A Ferrari közben már kénytelen lesz tartani magát a 0,9 literes értékhez, ha új erőforrást vetnek be vagy esetlegesen magasabb fogyasztású, de régebbi fejlesztésű motorokat kell használniuk.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!