Vágólapra másolva!
A Kormány egyetért a Hungaroring fejlesztésének szükségszerűségével, és azonnali hatállyal pénzt is adnak a pályát működtető gazdasági társaságnak.

Évek óta húzódik a Hungaroring felújításának ügye, de úgy tűnik, hogy a pálya tavalyi újraaszfaltozása után végre a kiszolgáló infrastruktúra újjáépítésével kapcsolatban is érdemi lépések történnek. Az már a július végi Magyar Nagydíjon kiderült, hogy az idei költségvetésben szerepel egy 5 milliárd forintos tétel a tervek kidolgozására, a Magyar Közlöny szerint pedig a pálya azonnal meg is kapja azt.

A 136. számban megjelent, 2017. augusztus 28-án elfogadott Kormányhatározat szerint a Kormány egyetért a Hungaroring „Stratégiai Fejlesztési Programja” szükségességével, és felhívta a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy azonnal biztosítson 5 milliárd forintos tőkeemelést a Hungaroring Sport Zrt. részére.

Nagy közönség látogatott ki az F1-es Magyar Nagydíjra Forrás: DPPI/Frederic Le Floc H

Az összegből a fejlesztési programot, a kiviteli terveket, valamint az egyelőre nem részletezett kapcsolódó beruházások első ütemét lehet megvalósítani. A határozat arra is felhívja a minisztert, hogy intézkedjen a fejlesztési terv és a kiviteli tervek elkészítéséről, erre maximum 1,6 milliárd forintot lehet elkölteni. Ez alapján,

november 30-ig a miniszter előterjesztést készít a Kormány részére „a kiviteli tervek elfogadása, valamint a beruházás megvalósításához szükséges költségvetési források ügyében.”

A Hungaroring már a múlt télen mutatott látványterveket és koncepciókat a pálya megújításával kapcsolatban, de akkor leszögezték, hogy a végső tervek végül nem feltétlenül hasonlítanak majd az akkori elképzelésekhez. Az elmúlt évek során a Kormány részéről felmerült, hogy a Hungaroring az olimpiai pályázat része lehetett volna, majd autóipari hasznosítás is szóba került.

Bernie Ecclestone, az F1 korábbi ügyvezetője már régen elégedetlen volt a Hungaroring infrastruktúrájával, ami legutóbb 2008-ban bővült számottevően. A pálya menedzsmentje egy ponton a nyomvonal módosítását is megígérte neki, ez azonban a domborzati viszonyok miatt nem valósul meg, a lelátók és a paddock átépítése viszont mindenképpen időszerű.

Az F1 új menedzsmentje támogatja, hogy a pálya megőrizze a sajátos jellegét,

az infrastruktúra megújítását viszont ők is szorgalmazták. A pályára kilátogatva Seszták Miklós fejlesztési miniszter is arról beszélt, hogy 21. századivá kell tenni a Hungaroringet, amivel a 2026-ban lejáró szerződés meghosszabbítása is elérhető lenne. A pálya felújítása mellett a közlekedés fejlesztése, például a HÉV vonalának módosítása is napirenden van.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!