Társoldalunk:

A Mercedes szerint nem konspiráltak Hamilton ellen

2017.08.29. 10:38

Kimi Räikkönen nagyon felkapta a vizet, mert megbüntették a sárga zászló alatti száguldozásért, de az egyik sportfelügyelő szerint nem volt mit tenni. Toto Wolff elsimította Lewis Hamilton kritikáját.

Kimi Räikkönen nagyon felkapta a vizet, mert megbüntették a sárga zászló alatti száguldozásért, de az egyik sportfelügyelő szerint nem volt mit tenni. Toto Wolff elsimította Lewis Hamilton kritikáját.

Két élpilóta, Kimi Räikkönen és Lewis Hamilton is bírálta az FIA által delegált sportfelügyelőket a Belga Nagydíj után. Räikkönen esetén a vita tárgya az volt, hogy a Ferrari versenyzője a kizárástól eltekintve a legsúlyosabb, 10 másodperces stop/go büntetést kapta, mert nem lassított, amikor Max Verstappen autóját próbálták a sportbírók eltüntetni a pálya széléről.

Räikkönen feleslegesnek, majd értelmetlennek nevezte a döntést, és azzal érvelt, hogy mire ő odaért, Verstappen autója már félig kint volt a szalagkorlát mögött. Elismerte, hogy nem emelte el a lábát a gázpedálról, és azt is elfogadta, hogy veszélyes lett volna a helyzet, ha a pályabírók a pálya mellett dolgoztak volna.”

Räikkönen végig padlógázzal ment az Eau Rouge utáni Kemmel egyenesbenForrás: NurPhoto/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

„Meg lennék lepődve, ha bárki más elemelte volna a lábát” – nyilatkozta Räikkönen a verseny után, honfitársa, a Ferrari korábbi beugró pilótája, egyben a Belga Nagydíj egyik sportfelügyelője, Mika Salo azonban elárulta, hogy csak Räikkönen volt renitens az adott esetben. „Azt az információt kaptuk, hogy Kimin kívül mindenki más felengedte a gázpedált” – mondta Salo a finn C More-nak.

Ez a szabály, dupla sárga zászló volt érvényben.”

„Emberek voltak a pálya szélén a szalagkorlátnál, és tolták az autót. Bármi történhet, és Kimi ebben a helyzetben nem hagyatkozhat az ítélőképességére. A szabály az szabály, ilyen egyszerű” – érvelt Salo, aki egyébként pozitívan szokott nyilatkozni Räikkönennel kapcsolatban, ezúttal viszont elmeszelte őt a négyfős sportfelügyelői testület tagjaként, ahol ő képviselte a versenyzők nézőpontját.

Vettelnek (balra) kedvezett, hogy a Safety Car sokáig a pályán volt, így támadhatta Hamiltont (jobbra)Forrás: AFP/Emmanuel Dunand

A leintés után a futamot megnyerő Hamilton is elégedetlenkedett, ő azt kifogásolta, hogy túl sokáig volt a pályán a Safety Car, miután el kellett takarítani a Force Indiák balesete után a pályára került törmeléket. Hamilton azt mondta, szerinte a NASCAR-ban látottakhoz hasonlóan, mesterségesen akarták izgalmassá tenni a versenyt, mert a pálya már rég tiszta volt, amikor még felvezették őket.

Talán tényleg volt még törmelék a pályán, és nem volt biztonságos folytatni a versenyt"

– mondta Toto Wolff, a Mercedes-Benz Motorsport igazgatója. – Spában nagyon nagy a tempó, és senki sem akar balesetet látni egy darab szénszálas alkatrész miatt. Megértem Lewis reakcióját, hiszen próbálta tartani a távolságot (Sebastian) Vetteltől, de biztos vagyok abban, hogy ha minden szempontot figyelembe vesz, akkor neki sem lett volna kifogása a Safety Car használata ellen.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!