Vágólapra másolva!
Belgiumban sokan már előre a Mercedest kiáltották ki a favoritnak, a Ferrari a pénteki edzésnapon mégis megközelítette őket. Räikkönen azt állítja, az időmérőre tovább tudnak gyorsulni, akárcsak Vettel, aki elégedetlen volt magával.

Miután a nyári szünet előtt, a kanyargós Hungaroringen a Ferrari kettős győzelmet aratott, a fáma szerint a hétvégi Belga Nagydíj helyszíne, a gyors, sok szempontból Silverstone-hoz hasonló Spa a Mercedesnek kedvez. Az ardenneki pályára azonban mindkét élcsapat jelentős fejlesztésekkel – a Mercedes továbbfejlesztett motorral, a Ferrari pedig új első futóművel, illetve aerodinamikai frissítésekkel – érkezett, és a pénteki edzésnapon nem volt jelentős különbség közöttük.

Délelőtt Kimi Räikkönen volt a leggyorsabb, aki Valtteri Bottast délután is megelőzte. Akkor csak Lewis Hamiltontól kapott ki, de tőle is mindössze 0,262 másodperccel, és úgy vélte, a Ferrariban még maradt tartalék.

Räikkönen egész nap gyors volt Forrás: AFP/Loic Venance

A kérdésre, hogy a Ferrari közelebb van-e a Mercedeshez a vártnál, a négyszeres spái győztes Räikkönen azt felelte:

Ez csak péntek volt, úgy dolgoztunk, ahogy ilyenkor szoktunk, igyekeztünk fejlődni. Meglátjuk, holnap hol kötünk ki, de szombat délután még biztosan gyorsabbak lehetünk."

A vb-t vezető Sebastian Vettel egész nap lassabb volt a csapattársánál, bár a hosszú etapon ő diktálta a legerősebb tempót délután.

Az összesítésben 0,482 másodperces hátránnyal csak az 5. helyen végzett, bár a 3. helyezett Bottastól mindössze pár századdal maradt le, de azt nem tudta megmondani, hogy a Ferrari mennyire áll jól a Mercedeshez képest.

„Gőzöm sincs, nem hasonlítottam magunkat hozzájuk, nem igazán láttam őket – állította. – A napom tűrhető volt, csak magammal nem voltam elégedett, és teljesen az autóval sem, úgyhogy még van dolgunk holnapig."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!