Társoldalunk:

Önvezető autók jelenhetnek meg az F1-ben

2017.08.22. 10:22

Az FIA-nál napirenden van az önvezető autók népszerűsítése a Forma-1-ben, első körben a Safety Car pilótája veszítheti el az állását.

Továbbra is a versenyzők küzdelme marad a Forma-1, az FIA azonban foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy miként népszerűsíthetnék az autonóm autózást a sport révén. Első körben ezt támogató járművek automatizálásával, például önvezető Safety Car bevezetésével tennék meg.

„Ez egy olyan technológiát mutatna be, amivel szemben van némi szkepticizmus, de láthatóvá tehetnénk, hogy működik – nyilatkozta Marcin Budkowski, az FIA F1-es technikai igazgatója az Autosportnak. – A Safety Car ezután már nem lenne szükségszerű, mert egy számítógép vezérelné. Azzal viszont tisztában kell lennünk, hogy a versenyzők nélküli (F1-ért) csak a mérnökök rajonganának, a szurkolók nem.”

Mehetne magától?Forrás: DPPI/Florent Gooden

Noha Budkowski nem látja az autonóm versenyautók helyét a Forma-1-ben, a Formula E programjába illesztett Roborace-nek szerinte is van létjogosultsága. A Roborace egyelőre egy fejlesztés alatt álló bajnokság, amiben kizárólag autonóm közlekedő versenyautók küzdenek majd. Egyelőre egy DevBot tesztelése zajlik, de már ez is képes önállóan körbemenni a pályákon.

„Ez nagyon érdekes dolog, ami elindult egy irányba, de igazából kételkedem abban, hogy a versenyzők nélküli F1 képes lenne világszerte milliókat lebilincselni. A motorsportok viszont szenzációsak lehetnek új megoldások kipróbálására, például az önvezető biztonsági autó vagy a Roborace-hez hasonló rendezvények.” 

Budkowski egyik kiemelt feladata, hogy szinergiákat keressen az autóversenyek és a közúti közlekedés technológiái között. Elmondása szerint az FIA aktívan keresi a válaszokat arra, hogy az autonóm autózás hogyan változtatja majd meg a világot, és miként befolyásolja majd a nemzeti testületek és autóklubok munkáját.

„Az üzleti modellekre nézve is kialakulnak következmények, nem is beszélve arról, hogyan tudjuk használni a motorsportokat ezek népszerűsítésére. Ez teljesen megváltoztatja majd az autók világát és a biztonságot. Mindannyian tudjuk, hogy az FIA és Jean Todt mennyire elkötelezett a közlekedésbiztonsági kampány iránt.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!