Vágólapra másolva!
Húszéves technikával autóztat VIP vendégeket Baumgartner Zsolt az F1-es hétvégéken. Már nem kell sokáig várnia, és megújul a szép hangú, de elavult kétüléses autó.

Az idei szezon során az európai F1-es hétvégék állandó műsorszámai lettek a kétüléses autók bemutatókörei Baumgartner Zsolttal és Patrick Friesacherrel a volán mögött. Az ötlet a Liberty Mediától származik, ők hívták életre a VIP vendégek kiszolgálására kitalált F1 Experiences programot, aminek keretén belül a szerencsések ízelítőt kaphatnak az F1-es autók teljesítményéből.

Ehhez azonban autókra is szükség volt, ezeket pedig az idő rövidsége miatt nem lehetett a nulláról kifejleszteni. Kapóra jött, hogy a Minardi csapat korábbi tulajdonosa, és Baumgartner Zsolt egykori főnöke, Paul Stoddart már régóta üzemeltetett kétüléses autókat. Stoddart felvásárolta a becsődölt Manor csapat eszközeinek egy részét, és elindult az F1 nem hivatalos 11. csapata.

Baumgartner Zsolt a Hungaroringen is autóztatott a kétülésessel Forrás: Farkas Péter - GPhírek

A piros-fehér fényezésnek és a Pirelli gumiknak megfelelően sokat fiatalodtak az 1998-as Tyrrell 026-osokból átépített kétüléses autók, de a megjelenésük ma már nem korszerű, ezért felkérték a Jordan, a Renault és a Toyota korábbi technikai igazgatóját, Mike Gascoyne-t, hogy tervezzen fejlesztéseket a tisztességben megőszült versenytaxikhoz.

„Paul megvásárolta a Tyrrell eszközeit, amikor az bedőlt – utalt Gascoyne az 1998-as szezon végére, amikor a mai Mercedes jogelődje, a BAR megvette a Tyrell indulási jogát, de zöldmezős beruházással építette fel a csapatot. – Nekem nem volt közöm ahhoz, hogy az autókat megtoldották, mert elfoglalt voltam a Jordannél, majd a Renault-nál.”

„Paul összesen nyolc autót épített. Ezek nem voltak átszabva, mindegyik teljesen új volt, és azóta sem vonták ki őket a forgalomból. Az egyiket totálkárosra törték, de hét még mindig létezik. Paulnak van öt, kettőt eladtak Abu-Dzabiba. Paul megvásárolta a Cosworth V10-es motor jogait és minden apróságot, így profi szinten karbantarthatta az autókat.”

Gascoyne részt vett a Tyrell 026-os megtervezésében is, mielőtt átigazolt a Jordanhez, és később vezethette az egyik kétüléses változatot is, ezért úgy érzi, a kör bezárul azzal, hogy most a továbbfejlesztésen dolgozhat. Ennek célja, hogy az autók kortárs megjelenést kaphassanak, izgalmasabbak legyenek az utasoknak és megbízhatóbbá válhassanak.

Készítünk két új karosszériát, mert javítani akarjuk a pilóta elhelyezését és testesebb utasoknak is kényelmesebbé, valamint biztonságosabbá tennénk az autót. Megújul az elektronika is, mert a megbízhatóság szempontjából ez gyenge láncszem, hiszen nincs már hozzá alkatrész. Egy kijelzőt is elhelyezhetünk az utasoknak, így láthatják majd, hol vannak a pályán.”

A Tyrrell 026 az 1998-as szezonban versenyzett, ez a kétüléses autó alapja Forrás: AFP/Paul Crock

A tervek között szerepel az is, hogy az utas előtti fejtámlát átalakítják, így javulhat a kilátás, és a túlbiztosított kialakításon is változtathatnak, így az autó továbbra is biztonságos, de kényelmesebb lehet. Az utasok élményét 2-3 körre optimalizálják, és elhelyeznek modern kamerákat is, hogy a felvételeket is át lehessen adni a vendégeknek.

Az autók karbantartása hasonló kihívás, mint az éles versenyautóké.

„Biztonságosnak és megbízhatónak kell lenniük, minden alkalommal működniük kell. Ha van 5 percünk, és két VIP-t be kell ültetnünk, nem néz ki jól, ha a motor nem indul be vagy lerobban – mondta Gascoyne, és megerősítette, hogy a költséghatékonyság érdekében az autó alapja nem változik meg, így várhatóan a közönség tovább élvezheti majd a V10-es motor hangját.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!