Társoldalunk:

Massa beteg, nem indul a Magyar Nagydíjon

2017.07.29. 12:05

Már pénteken rosszullétre és szédülésre panaszkodott, kórházba is vitték. A szombati gyakorláson még autóba ült, de a Williams később megerősítette, hogy Paul di Resta fogja helyettesíteni az időmérőn és a versenyen.

Nem kezdődött jól Felipe Massa hétvégéje a Hungaroringen: a brazil a délutáni szabadedzésen gyengén szerepelt, két megpördülés után csak a 15. helyen végzett, majd közölte a csapatával, hogy nem érzi jól magát.

Massa az autójából kiszállva szédülésre, rosszullétre panaszkodott,

ezért az összes délutáni sajtóbeszélgetését lemondta, és ellátogatott a pálya orvosi központjába.

Az orvosok úgy döntöttek, a biztonság kedvéért komolyabban kivizsgálják a brazil versenyzőt, ezért a budapesti Honvédkórházba szállították a pályáról. Massát egyébként ebben a kórházban kezelték a 2009-es hungaroringi balesete után is, amikor egy sisakjának csapódó rugó miatt súlyos fejsérülést szenvedett. Most szerencsére korántsem volt ekkora a probléma, a Williams pilótája rövid időn belül elhagyhatta a kórházat.

Massa kihagyhatja a Magyar NagydíjatForrás: DPPI/Florent Gooden

Szombatra sem jött rendbe

A kivizsgálás után Massa engedélyt kapott az orvosoktól a szombat délelőtti szabadedzésen való részvételre, de csak azzal a feltétellel, hogy az időmérő előtt újabb kivizsgáláson esik át. Már az edzés felénél nyilvánvalóvá vált azonban, hogy továbbra sem érzi jól magát: teljesített ugyan 12 kört, de utána kiszállt az autójából, és a Williams garázsát is elhagyta, feltehetően újra az orvosok felé vette az irányt. Az első híresztelések szerint Massa ételmérgezés miatt érezhette rosszul magát, később már vírusos fertőzésre gyanakodtak. Nem ő az egyetlen a Williamsnél, aki megbetegedett a hétvégén: állítólag a csapat egy másik tagja is olyan rosszul érezte magát pénteken, hogy az egész napot az ágyban töltötte.

A szabadedzés után a Williams hivatalos közlemény adott ki, melyben megerősítették, hogy Massa nem vehet részt a hétvége hétralévő programjában, és a Forma-1-ben legutóbb 2013-ban versenyző Di Resta ülhet be a helyére.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK