Társoldalunk:

Nem a Ferrari okozta Räikkönen defektjét

2017.07.26. 20:45

A Pirelli saját magát és a Ferrarit is felmentette Kimi Räikkönen silverstone-i defektjével kapcsolatban. A szokásos, már jól ismert eredményre jutottak.

Két defekt döntötte romba a Ferrari versenyét az előző, Brit Nagydíjon, ahol először, három körrel a leintés előtt Kimi Räikkönen lágy abroncsa mondta fel a szolgálatot, majd egy körrel később Sebastian Vettel is lágy bal első abroncsa is megadta magát. A két hiba látszólag eltérő volt, hiszen Vettel abroncsa teljesen lerongyolódott, Räikkönennél viszont a szerkezet egyben maradt.

A Pirelli átfogó vizsgálatot ígért a két esettel kapcsolatban, miután azt gyorsan megállapították, hogy a két defekt valóban különböző okokból alakulhatott ki. Vettel abroncsával már végeztek, megállapították, hogy lassú defekt miatt ment tönkre az abroncs, de azt nem tudták megmondani, hogy ezt mi okozta. Räikkönen abroncsa esetében sem lettünk sokkal okosabbak.

A lágy gumi nem bírtaForrás: AFP/Ben Stansall

A gyártó megállapította, hogy két ponton sérült az abroncs a merevítés szélénél, az oldalfal belső megerősítéséhez közel, de a gumin máshol nem látható károsodás, és anyagfáradásból adódó meghibásodásnak sincs nyoma. Szerintük „külső test” vagyis például törmelék vagy egy éles kerékvető okozhatta a hibát, ezért vált le a karkaszról a kérdéses felület.

A szerkezet viszont egyben maradt, így Räikkönen biztonságosan visszajutott a bokszba.

A Pirelli hasonló futásteljesítményű gumikat is tesztelni kezdett, amiket a Ferrari ellenfelei használtak a versenyen, és kiemelték, hogy az anyagfáradásnak még csak a jelét sem tapasztalták a Räikkönenéhez hasonló, 25 körös etapok kapcsán, így burkoltan kizárták azt, hogy a Ferrari túl hosszú etapot próbált teljesíteni a finn pilótával.

Räikkönen a 2. helyet vesztette el a defekt miatt, de így is felállhatott a dobogóraForrás: AFP/Andrej Isakovic

Az eredmény a leggyakoribb forgatókönyv szerint alakult, hiszen sem a Pirelli, sem a Ferrari nem követett el olyan hibát, ami bizonyítható lenne, a defektet okozó tárgyat pedig már lehetetlen utólag megtalálni.

Elképzelhető az is, hogy a Ferrari versenyzői egyszerűen balszerencsések voltak, hiszen a többi csapatnál nem merült fel hasonló probléma, és a Pirelli idei abroncsai eddig megbízhatóan működnek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!