Vágólapra másolva!
Korábbi csapattársa, és ellensége, Mark Webber készített interjút a négyszeres világbajnokkal. Már tudtak viccelődni azzal is, hogy néhány évvel ezelőtt kiszúrtak egymással.

Az F1 történetét nagy csaták és olykor elmérgesedő rivalizálások határozzák meg. Szinte mindenki emlékszik James Hunt és Niki Lauda párharcára, Ayrton Senna és Alain Prost ellentétére, Michael Schumacher küzdelmére a Williams versenyzőivel, majd Mika Häkkinennel és Fernando Alonsóval, Lewis Hamiltonra és Nico Rosbergre vagy Sebastian Vettelre és Mark Webberre.

Vettel még a Red Bull pilótájaként 2009 és 2013 vége között volt Webber csapattársa, ez alatt zsinórban négy világbajnoki címet is nyert, természetesen Webber kárára is. Bár Vettel kétszer egyértelműen lesöpörte a mezőnyt, két bajnokság nagyon szorosan dőlt el, és a viszonyuk végül annyira elmérgesedett, hogy nem is tudtak egy levegőt szívni a másikkal.

Nagy a csata Hamilton és Vettel között Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Kettejük csörtéje 2007-ben kezdődött, amikor Vettel a Japán Nagydíjon, szakadó esőben nekiment Webbernek a Safety Car mögött, mert Hamilton a bakui esethez hasonlóan feltartotta a mezőnyt az élen, de Vettel ezt nem látta a vízfüggönyben, így Webber lemaradt a győzelem esélyéről. 2010-ben, már csapattársakként összeütköztek Törökországban, a Brit GP-n pedig a Red Bull levett egy új fejlesztésű szárnyat Webber autójáról az időmérő után, és Vettel használhatta azt.

Webber megnyerte a versenyt, majd a rádión beszólt a csapatának, hogy nem is rossz ez egy kettesszámú pilótától. Ez azonban még nem az utolsó felvonás volt, Vettel 2013-ban a csapatutasítás ellenére is megelőzte Webbert és megnyerte a Malajziai Nagydíjat. Most már csak nevettek a történteken, de Webber alaposan megismerte, milyen az indulatos Vettellel küzdeni.

A Red Bullnál is akadtak kellemetlen pillanatok Forrás: 2013 Getty Images/Clive Mason

„Nem hiszem, hogy ennek bármi köze lenne a frusztrációhoz – mondta Vettel a Channel 4 műsorában a vele interjút készítő Webbernek. – Az ember nyerni akar, ha ezt el kell magyaráznom, az sokkal tovább tart, mint amennyi időnk van gondolkodni abban a pillanatban” – tette hozzá, majd rátértek az idei szezon egyik kulcspillanatára, a bakui ütközésre Hamiltonnal.

„Nekimentem hátulról, majd mellé hajtottam, és kérdőre vontam, hogy mi folyik itt, mi volt ez? Beszélni nem tudtam, de rossz formában próbáltam szólni hozzá. Természetesen megbántam, amit tettem, mert nem volt helyes, de a pillanat hevében túlreagáltam a helyzetet, és végül is saját magamat jobban megbüntettem, mint bárki más engem.”

Baleset is történt Webber és Vettel között Forrás: 2010 Getty Images/Mark Thompson

Vettel a Monacói Nagydíj megnyerése óta négy futamból csak egyszer állhatott dobogóra, addig viszont minden versenyen az 1-2. helyen ért célba. Továbbra is vezeti a világbajnokságot, és a gyengébb eredmények ellenére is elégedett az idei szezonnal.

„Mindenképpen. Nem szabad elfelejteni, hogy hol voltunk tavaly vagy azelőtt, és más érzés, amikor az ember többé-kevésbé minden versenyre úgy mehet, hogy jó autónk van. Ez a csapatnak is nagyszerű, mintha visszatértek volna, úgyhogy ez nagyszerű.”

A német pilóta nem titkolja, hogy felnéz a korábbi hétszeres világbajnok Michael Schumacherre, és egy humoros történetet elevenített fel, amikor Webber azt kérdezte tőle, hogy mi volt a legjobb tanács, amit a legendás honfitársától kapott.

Vettel sok tekintetben hasonlít Schumacherre Forrás: flohagena.com/Red Bull Content Pool

„Egyszer megkérdeztem őt arról, hogyan csinálja Szuzukában… Amikor éppen nyugdíjban volt, 2009-ben felhívtam késő éjszaka. Michael, az 1-es szektorban melyik ívet támadjam az elején, hogy aztán a 6-os kanyar nyitott maradjon? Ő meg azt mondta, hogy nem tudja, csak próbált az 1-es és a 7-es kanyar között a lehető leggyorsabban menni, és nem nagyon foglalkozott azzal, hogyan veszi a fordulókat. Én meg úgy voltam ezzel, hogy ez most komoly? Aztán így csináltam, és bevált.”

Vettel és Webber még a Hamilton győzelmével záruló Brit Nagydíj előtt beszélgetett. A német versenyző egy mondattal összefoglalta a hozzáállását a versenyhez: „Ismét kezembe akarom venni a trófeát, ez nagyobb örömet okoz, mint az, hogy megpróbáljam elrontani Lewis napját a hazai versenyén.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!