Vágólapra másolva!
A gyors pályákon fölénybe kerültek az Ezüstnyilak a Ferrarikkal szemben, de az még a Mercedesnek is rejtély, hogy mire mennek a Scuderia ellen a kanyargós Hungaroringen.

A Brit Nagydíjon elért, magabiztos kettősgyőzelem után úgy tűnik, hogy a gyors pályákon a Mercedes fölénybe került a Ferrarikkal szemben. Az olasz istálló még májusban, a Monacói Nagydíjon nyert utoljára, ott alaposan feladták a leckét a Mercedesnek, azóta viszont az Ezüstnyilak a gyorsabbak, és a következő négy versenyből csak egyet buktak el egy szokatlan műszaki hiba miatt.

A kiegyensúlyozott teljesítményüknek köszönhetően a Mercedes 55 pontos előnyt épített ki a konstruktőri világbajnokságban, és Lewis Hamilton már csak 1 ponttal van lemaradva Sebastian Vettel mögött az egyéni pontversenyben. Toto Wolff, a Mercedes-Benz Motorsport igazgatója elismerte, hogy most éppen gyorsabbnak tűnnek az olaszoknál.

Bottas a 9. helyről indult a Brit Nagydíjon, mégis megelőzte Vettelt, aki a 3. kockából kezdett Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

„Szeretném így érezni, de amint kijelentjük ezt, a következő versenyen rögtön egy pofonba szalad bele az ember – mondta a Motorsport.com-nak. – Az autónkat nem mindig könnyű beállítani, de most már sokkal jobbak vagyunk e téren. A csapat remekül összefogott és a gumik is jobban működnek már.”

A Kanadai Nagydíjtól kezdve Hamilton csak Ausztriában nem küzdhetett a győzelemért, mert váltócsere miatt rajtbüntetést kapott, és a legtöbb esetben a tempója is meggyőző volt, mégis úgy véli, hogy a két élen álló istálló teljesítményében egyaránt lehet előnyöket és hátrányokat találni. Szerinte a pályák jellegéből adódik, hogy melyikük szerepel jobban.

A post shared by FORMULA 1® (@f1) on

„Mégis, pillanatnyilag azt mondanám, hogy az övék a legerősebb csomag, ezért is vezet (Vettel) előttünk egy ponttal. Csapatként viszont mi állunk a konstruktőri világbajnokság élén, mert mi szereztük a legtöbb pontot. Nagyjából egálban vagyunk, de ezen a hétvégén mindent kihoztunk mindkét autóból, nem úgy, mint a többi hétvégén az idén.”

„Ha rosszul kezdtük a hétvégét, sokszor nem tudtuk a tökéletes állapotba hozni az autót, és nem hoztuk ki belőle a teljes teljesítményt az év korábbi szakaszaiban, miközben a Ferrari rögtön fején találta a szöget. Az ő autójuk mindenhol működött, rengeteg elemzéssel és munkával viszont mi is előrébb léptünk, különösen az elmúlt 2-3 versenyen, ahol rögtön jól indultunk.”

Hamilton tempójára nem volt ellenszer Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Hamilton szerint örömteli, hogy ilyen „korán”, a szezon féltávjánál rájöttek a titkok nyitjára, és közben megőrizték az előnyüket az időmérőn. Örömtelinek nevezte, hogy Silverstone-ban a versenytempójuk sokkal jobb volt a Ferrarinál, még úgy is, hogy a Scuderia új motorral készült, a Mercedes viszont nem hozott fejlesztéseket. Ez alapján

a kép nem fest túl jól Vettel számára, de ő mégsem aggódik.

„Semmi ok pánikolni vagy aggodalmaskodni. Az utolsó néhány verseny nem alakult túl jól, de nem szabad elfelejteni, hogy tavaly hol tartottunk. Mostanában, az előző néhány futamon a Mercedes erősebb volt, de szerintem mi legnagyobb bajunk az időmérő. Az autónk még mindig gyors, és ha dolgozunk néhány részleten, akkor ismét más összkép alakulhat ki.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!