Vágólapra másolva!
A silverstone-i időmérő első felvonásának végén csak ő merészkedett pályára slick gumin, és ez 1. helyet ért neki. Úgy érzi, ha a futamon is szeszélyes lesz az időjárás, a mezőny végéről indulva is pontot szerezhet.

Idén kevésszer mutatott jó teljesítményt a McLaren, de a Brit Nagydíj eddig a jobb hétvégéik közé tartozik. A szabadedzéseken mutatott bíztató formát igazolva az időmérőn versenyzőik gond nélkül továbbléptek a Q1-ből, és Stoffel Vandoorne a Q3-ba is bejutott – jóllehet, Daniel Ricciardo korai műszaki hibája nélkül ez bizonyára nem sikerült volna.

A fiatal belga ezzel egyből két mérföldkövet ünnepelhet pályafutásában:

először győzte le időmérőn klasszis csapattársát, és először kóstolhatott bele a kvalifikáció döntő felvonásának légkörébe,

ahol megelőzte a különböző problémákkal küszködő Romain Grosjeant, és Valtteri Bottas hátrasorolása miatt a 8. helyről rajtolhat majd.

Vandoorne először szerepelt jobban egy időmérőn, mint Alonso Forrás: AFP/Andrej Isakovic

"Nem számítottunk rá, hogy ezen a pályán a Q3-ba kerülhetünk. Ez mutatja, hogy eredményesen dolgoztunk - mondta. - Minden egyes alkalommal jó kört futottam."

"Minden lehetőséget maximálisan kihasználtunk."

Ettől függetlenül Fernando Alonsóhöz kötődik a csapat mai fénypontja: a Q1 végén a mezőnyből egyedül ő váltott át slick gumikra a száradó pályán, és az 1. helyre katapultált velük. "Az intereken is továbbjuthattunk volna, de a slickek mellett döntöttünk, hogy feltérképezzük őket arra az esetre, ha holnap hasonló viszonyok lennének. De majdnem elhasaltunk" - utalt arra, hogy épphogy át tudta szelni a rajtvonalat az idő lejárta előtt.

"Láttam, hogy a lelátókon ünnepeltek és kiabáltak az emberek. Ez a garázsban dolgozó srácoknak is jó volt, megérdemlik az elmúlt években végzett kemény munkáért."

Úgy gondolom, mindannyiunknak szüksége van rá, hogy a McLaren néha visszatérjen a rangsor tetejére."

Alonso megnyerte a Q1-et Forrás: DPPI/Frederic Le Floc H

Alonso a Q2-ben viszont Vandoorne-tól is kikapva csak 13. lett, és a közvetítésbe bejátszott rádióüzenet szerint a mérnöke elnézést kért tőle, amiért az utolsó körében forgalomba került. A kétszeres világbajnok azonban nem takarózik ezzel.

"A forgalom nem befolyásolta (az eredményem). Minden rendben volt, tiszta kört futottam, senki sem ment előttem. A forgalom semmit sem befolyásolt" - jelentette ki.

Tulajdonképp szerepelhetett volna bárhogy, a rajtbüntetések újabb monumentális halmaza miatt (ezúttal formálisan 30 rajthellyel kellene hátrébb sorolni) úgyis a mezőny végéről kell várnia a vasárnapi futamot.

Szerinte a szeszélyes időjárás mindenképp lehetőséget teremtene neki a felkapaszkodásra.

"Láthattuk, hogy változó körülmények között gyorsak vagyunk, és mi extra rizikót is vállalhatnánk, szóval a pontszerzés így egyértelműen lehetséges lenne. Száraz pályán viszont komoly próbatétel volna, mert nehéz más autókat követni a gyors kanyarokban, és mi sebességhátrányban is vagyunk az egyenesekben" - vélte.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!