Engedik, hogy Hamilton és Vettel kihívót kapjon házon belül? - esélylatolgatás

Forma-1, Brit Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari, Lewis Hamilton, Mercedes
VETTEL Sebastian (ger) Ferrari SF70-H team scuderia Ferrari action HAMILTON Lewis (gbr) Mercedes W08 Hybrid EQ Power+ team Mercedes GP action during the 2017 Formula One World Championship, Grand Prix of England from july 13 to 16, in Silverstone, Great Britain - Photo Gregory Lenormand / DPPI
Vágólapra másolva!
A Mercedes dilemmáját megoldhatja Bottas rajtbüntetése, de a Ferrarinál, ahol a kevesebb ponttal álló versenyző szintén feladja a leckét a csapattársnak, még sokat kell javítani Vettel autóján. Esélylatolgatás Silverstone-ból.

A csapatok jobbára abból élnek a Brit Nagydíjon, amit korábban felhalmoztak, mivel erre a versenyre viszonylag kevés újítással érkeztek. Ennek a sűrű naptár az oka, az osztrák állomást nem követte szünet.

Legalábbis a csapatoknak, Lewis Hamilton ugyanis vitatott módon kiírt pár nap szabit, amit Görögországban töltött, és azóta lépten-nyomon azzal szembesítik, hogy a mezőnyből egyedüliként távol maradt a futamot népszerűsítő londoni utcai buliról, lehervasztva rengeteg szurkolóját. Valamennyire azért érthető a döntése: a nyár eleje óta hiába ő az egyik, ha nem a leggyorsabb futamokon, a kanadai győzelmét követően Azerbajdzsánból és Ausztriából keserű szájízzel kellett távoznia, s közben 12-ről 20 pontra nőtt a hátránya Sebastian Vettel mögött.

Silverstone-ban folytatódik Vettel, Hamilton és a többiek csatája. Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez! Forrás: DPPI/Frederic Le Floc H

Úgy látszik, a minivakáció nem ártott a ráhangolódásának, az első edzésnapon összességében nem érhette kifogás a teljesítményét, hiába csúszott le a pályáról az időmérős sprintjében a villámgyors Becketts kanyarnál, amely a széllökésekkel szövetkezve másokat meg is forgatott a terhelésváltásnál. Hamilton a korábbi lágy gumis eredményével így is 2. lett, és az első edzéshez hasonlóan egy tizeden belül maradt az élen végző Valtteri Bottashoz képest.

Ez bíztató lehet számára abból a szempontból, hogy a szuperlágy keveréken a hiba nélkül szinte biztosan faragott volna néhány tizedet, és akkor fordul a sorrend az élen. Nyers tempóban tehát talán nála van egy csipetnyi előny,

a csapattársa azonban a délutáni versenyszimuláción megmutatta, hogy rá is komolyan figyelni kell a hétvégén

– csakhogy öt rajthelyes büntetést fog kapni az időmérő után, így több lépéssel távolabb került a győzelemtől.

Mint két tojás

Bottas, aki az előző futamon megszerezte karrierje második győzelmét, és Kanada óta mindenki másnál több pontot gyűjtött, nagyon lendületbe jött, ezért kiváltképp szíven döfhette, hogy ezúttal ő bűnhődik a Mercedesnél korai váltócsere miatt.

Hamilton fellélegezhet, mert egyelőre nem úgy néz ki, hogy más veszélyeztethetné zsinórban negyedik hazai győzelmét.

Vele együtt a csapat is ezt teheti, mert bár változatlanul egyenrangúan kezelik a két pilótát – és Hamilton egyébként pontszámban közelebb van Bottashoz, mint Vettelhez –, nyilván nem bánkódnak, hogy a finn kisebb valószínűsséggel fog pontokat rabolni a tabellán előrébb álló csapattársától.

A versenyzők hosszú etapos köridői, a vonalak megszakításai a kerékcsere be/kivezető köreit jelzik. Räikkönen lágy/szuperlágy, Bottas szuperlágy/közepes gumival ment, a többieknél szuperlágy/lágy volt a program. (Függőleges tengely: köridő másodpercben, vízszintes tengely: kör száma) Forrás: Gerse József - GPhírek

Erre bőven lett volna esély, hiszen a délutáni kulcsetapokat ábrázoló grafikon bal oldalán látszik, hogy Bottas egy az egyben hozni tudta azt, amit Hamilton; vonalaik több szakaszon fedték egymásét. Ez nagy szó, mert a háromszoros világbajnok ellentmondást nem tűrően nyerte meg az előző két Brit Nagydíjat. 2014-ben szintén ő győzött, de akkor az élről kieső Nico Rosberg váltóhibájára is szüksége volt.

A hosszú etapok első 6 értékelhető körének átlaga (szuperlágy gumi)

  1. Hamilton 1:32.759
  2. Bottas 1:32.833
  3. Räikkönen 1:33.245 (lágy gumi)
  4. Vettel 1:33.446
  5. Verstappen 1:33.744
  6. Massa 1:33.905
  7. Ricciardo 1:34.015
  8. Pérez 1:34.616
  9. Hülkenberg 1:34.630
  10. Alonso 1:34.643 (5 kör alapján)
  11. Ocon 1:34.913
  12. Grosjean 1:35.179
  13. Sainz 1:35.236

Az Ezüst Nyilak szuperlágy gumis etapjában az első 6 mért körből 4-ben 1 tized sem volt a különbség. Köridőik feltűnően elkülönülnek a többiekétől; 1:32 eleji időkkel nyitották a hosszú etapot, miközben a Ferrarik és a Red Bullok többnyire csak 1:33-ra voltak képesek. Az első 6 rendes körben fordulónként nagyságrendileg 4 tizedet vertek átlagban Kimi Räikkönenre (ő a lágy Pirelliken vezetett ekkor), 6-ot Vettelre, s még többet Max Verstappenre és Daniel Ricciardóra.

Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez! Forrás: DPPI/Frederic Le Floc H

Sejteni lehetett, hogy a hosszú tengelytávú W08-nak ízlik Silverstone, és a Mercedesnél ezúttal a beállításokkal sem futottak zsákutcába. Hamilton és Bottas egyaránt elégedett volt az alapbeállításokkal, szerintük sokat már nem kell pofozgatni rajtuk.

Ez megkönnyíti az esténket - mondta a brit. - Kiválóak voltak a hosszú és a rövid etapjaink is." Csapattársa annyit tett hozzá, hogy "még dolgoznunk kell, hogy jobban megbízzak az autóban a gyors kanyarokban."

Ami érdekes, hogy

a Mercedes kissé szokatlan programot bonyolított le délután.

Bottas a mezőnyből egyedüliként a közepes, még a silverstone-i pályához is túl keménynek tűnő gumikon is futott hosszabb etapot – ezt rajta kívül csak Danyiil Kvjat vette használatba a másfél óra során –, Hamiltont pedig a szuperlágyas és a lágyas menetet követően visszaállították még egyszer a szuperlágyakra. Kérdés, vajon visszaüt-e a finnél, hogy nem kóstolt bele alaposabban a lágy abroncsokba.

Vettel tud-e fordítani Räikkönennel szemben?

Ami fő vetélytársukat, a Ferrarit illeti, ott sem egységes ütemtervet követett a két versenyző. A versenyszimulációt Vettel a többséghez hasonlóan a szuperlágy, Räikkönen viszont a lágy gumin kezdte meg, és némi meglepetésre utóbbi muzsikált jobban az egy fokkal keményebb Pirellivel. Már az egy mért körös tempója is neki volt jobb, a tabellán 128 ezredet vert csapattársára.

Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez! Forrás: © FERRARI MEDIA/© Foto Studio Colombo

A Ferrarinak javítania kell Vettel autóján, különben abba a kellemetlen helyzetbe kerülhet, hogy azon lesznek kénytelen tanakodni, miképp varázsolják a finn elé a világbajnoki éllovast, hogy ne bukjon pontokat miatta. A marenellóiak a versenyzők között megnyilvánuló pontkülönbség miatt nyitottabbak a csapatutasításokra, mint Mercedes. "Muszáj fejlődnünk, számos dologra rá kell néznünk" - nyilatkozta Vettel, aki Bottasékkal ellentétben kezdetben nem volt elégedett a balansszal.

Räikkönen a versenyszimuláció elején 6 körön át folyamatosan gyorsabb volt Vettelnél vagy csak minimális időt vesztett vele szemben, és a német csak később, fordított gumileosztásnál bizonyult erősebbnek. Az értékelhető köröket (17 db) nézve, Vettel összesen csupán 3 tizeddel volt gyorsabb.

A Ferrarik ekkora mintegy 3 másodperccel szakadtak le virtuálisan Hamiltontól, de ebben benne van az is, hogy a brit jóval maradt pályán a kerékcsere előtt, tovább koptatva a szuperlágy gumikat, s ezzel természetesen időt veszítve.

Látható, hogy a lágy keveréken fél másodperc fölöttinek tűnik az előnye.

Ricciardo arról beszélt, hogy a javuló Red Bull elkaphatja a Ferrarit Silverstone-ban, de a köridők alapján nem igazán meggyőző az optimizmusa, jóllehet, az üzemanyagszinteket nem ismerjük. Bár a szuperlágy Pirellin egy-egy körben Verstappennel együtt közel tudott maradni Vettelhez, a lágyon alaposan kikaptak tőle: míg a ferraris azokon megtelepedett az 1:32-1:33 eleje tartományban, Ricciardo nem ment be 1:33.4, Verstappen 1:33.2 alá. Az első 14 értékelhető körben Verstappen 8, Ricciardo 12 másodperces hátrányt szedett össze a Ferrarikkal szemben.

- ismerte el Verstappen.

Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez! Forrás: DPPI/Frederic Le Floc H

Még az sem kizárt, hogy esetleg a Williams bekavarjon nekik. Felipe Massa felettébb tisztességes hosszú etapot produkált, kék színű csíkja a fentebbi grafikonon eleinte kuszálódik a zölddel és a lilával. "Minden rendesen működött, tetszett az autó balansza - mondta a brazil. - Rögtön az első körtől működésre tudtuk fogni a gumikat. Versenyképesnek érzem az autót." Igaz, a lágy gumira váltva megnőtt a hátránya a Red Bullokhoz viszonyítva.

Hátrébb csúszott a Force India

Massát a legjobb körével megelőzte Nico Hülkenberg, s 7. lett a tabellán, de ahogy idén szinte papírforma, a Renault versenytempója már nem volt ennyire ütős, és a német pilóta elismerte, hogy csiszolniuk kell rajta.

Ami váratlan, hogy a sok fejlesztéssel, elsősorban új első szárnnyal érkező Force India elmaradt a Williamstől.

A piros csíkkal jelölt keveréken Sergio Pérez és Esteban Ocon körönként 0,4-1,1 másodperccel volt lassabb Massánál, és a különbségen csak később, a lágyon tudtak faragni. Akkor Ocon időnként kicsit gyorsabb is volt nála.

A versenyzők hosszú etapos köridői, a vonalak megszakításai a kerékcsere be/kivezető köreit jelzik. Mindegyik versenyző a szuperlágy gumin kezdte az etapját. (Függőleges tengely: köridő másodpercben, vízszintes tengely: kör száma) Forrás: Gerse József - GPhírek

A pénteki eredmények azt sugallják, hogy a szuperlágy és a lágy gumi között viszonylag kicsi, 2-4 tized a körönkénti különbség, az élmezőny legtöbb versenyzője ennyit javított a keményebbről a puhábbra váltva. A Pirelli sportigazgatója, Mario Isola 7 tizedes eltérésről beszélt.

"A szuperlágyak egy idő után veszíteni kezdtek a teljesítményükből, de erre szerintem számítani lehetett. A lágyak ugyanakkor látszólag jól bírják, mégis optimistának tartom, hogy valaki egy kiállással teljesítse a távot" - vélte Verstappen a futamon várható stratégiával kapcsolatban.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!