Vágólapra másolva!
A Renault korábbi csapatfőnöke, Frederic Vasseur veszi át a Sauber irányítását, beleértve az istálló és a vállalat körüli teendőket is.

A korábbi pletykáknak megfelelően a francia Frederic Vasseur veszi át a Sauber irányítását a Brit Nagydíj utáni hétfőtől, 2017. július 17-től. Vasseur már közvetlenül az után a csapat hinwili központjában járt, hogy Monisha Kaltenborn közös megegyezéssel távozott a csapatot működtető vállalat ügyvezetői pozíciójából az Azerbajdzsáni Nagydíj előtt.

Kaltenborn állítólag a pilótákkal való bánásmód terén különbözött össze Pascal Piccivel, a Saubert birtokló Longbow Finance első emberével, és távozott az istállótól, amit sokak szerint ő mentett meg a csődtől, mielőtt a Longbow felvásárolta azt. Vasseur tavaly a Renault csapatfőnöke volt, de elhagyta a csapatot, mert a menedzsment többi tagjával nem egyezett a jövőképe.

Vasseur sikeres szakember, de az F1-ben még nincs nagy múltja Forrás: AFP/Franck Fife

Vasseur nagyon sikeres menedzser különböző utánpótlás-bajnokságokban, az ART csapat résztulajdonosaként rengeteg sikert elért már, és több fiatal pilótát is jól ismer, hiszen számos győzelemhez hozzásegítette őket, így várhatóan jól megérti majd magát Marcus Ericssonnal és Pascal Wehrleinnel is. Pascal Picci, a Longbow vezérigazgatója szerint

A francia szakember elmondta, büszkén csatlakozik a vállalathoz, ahol a csapatfőnöki teendők mellett a cég ügyvezetője is lesz. Kijelentette, lenyűgözte a Sauber infrastruktúrája, a dolgozók tehetsége, és a saját tapasztalatára építve próbálja majd a helyes irányba kormányozni a csapatot. „Alig várom, hogy elkezdjem a közös munkát a versenyzőinkkel, mérnökeinkkel, és a személyzettel.”

A Sauber nem akar sereghajtó lenni Forrás: DPPI/Marc De Mattia

Vasseur kinevezése mellett arról is pletykák indulnak, hogy a Sauber jövőre mégsem Honda motorokat használ majd. Az együttműködést korábban bejelentették, de több forrás szerint a szerződést valójában még nem írták alá. A Honda szóvivője spekulációnak nevezte az értesülést, és kijelentette, hogy „a kapcsolatunk a Sauberrel nem változott.”

Az Osztrák Nagydíj pénteki sajtótájékoztatóján Haszegava Juszuke, a Honda F1-es programjának vezetője is azt mondta, hogy Kaltenborn távozása semmit sem változtat a terveiken.

A Hondával még Vasseur elődje, Kaltenborn állapodott meg, állítólag ez volt a távozásának egyik oka is, mert a tulajdonosok nem voltak hajlandók bevállalni még egy szezont, amit sereghajtóként töltenek el. A Sauber számára a legkézenfekvőbb a legújabb Ferrari motor megszerzése, de arra állítólag a McLaren is pályázik, emellett van szabad kapacitás a Mercedesnél és a Renault-nál is, de Vasseur múltja miatt a Sauber-Renault együttműködés kevésbé valószínű.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!