A távkapcsolat nem lehet akadály a McLaren és a Honda között

Forma-1, Stoffel Vandoorne, McLaren Honda, Monacói Nagydíj
Motorsports: FIA Formula One World Championship 2017, Grand Prix of Monaco, #2 Stoffel Vandoorne (BEL, McLaren Honda), 28.05.2017. | usage worldwide
Vágólapra másolva!
A Force India ügyvezetője a 2000-es években a Hondánál dolgozott, és azt mondta, akkor semmilyen problémát sem jelentett, hogy a motorokat Japánban gyártották az Angliában székelő F1-es csapatnak. Szerinte egyszerűen nincs elég tapasztalata a mostani mérnököknek.

A Honda F1-es szenvedését több tényező együttese okozza, ezek közül az egyik az lehet, hogy nehéz összehangolni a munkát a Japánban lévő központjuk és a McLaren angliai főhadiszállása között. A Force India ügyvezetője viszont a saját élményeire hagyatkozva azt mondta, ennek nem lenne szabad fennakadásokat okozni – ő ugyanis nem tapasztalt ilyesmit, amíg 2001 és 2008 között a Honda gyári istállójánál dolgozott, amelynek központja szintén Angliában működött.

"Ez korábban nem volt probléma. Az Egyesült Királyságban nekünk csak össze kellett szerelni a motort. A tervezést, a fejlesztést, a gyártást Japánban végezték, és ennek semmilyen hatása sem volt a működésünkre" - idézte Otmar Szafnauert az Autosport.

A McLaren és a Honda nem talál egymásra Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

A szakember ehelyett másban látja a Honda küszködésének okát: szerinte egyszerűen hiányzik a megfelelő személyi kapacitásuk. A gyártónak ez a negyedik korszaka a Forma-1-ben, melyek közül a második hozta a legtöbb dicsőséget, az 1980-as évek második és az 1990-es évek első felében a Williamsszel és a McLarennel.

Szafnauer úgy véli, utóbbi periódusnak köszönhető, hogy bár a 2000-es években nem értek el fényes sikereket, motorfronton legyőzték a Ferrarit, a Mercedest és a BMW-t is.

"A harmadik korszakban dolgozó srácok közül kiválóan ismerték az F1-et és a velejáró dolgokat azok, akik már a második korszaknak is részesei voltak. Össze tudták rakni a programot úgy, hogy a legmagasabb szinten versenyezhessünk" - nyilatkozta.

A Honda korábbi szereplése sem volt sikerszéria Forrás: AFP/Toshifumi Kitamura

"Emlékszem, Takeo Kiucsi megérkezése után, aki korábban (Ayrton) Senna és (Alain) Prost mérnöke is volt, két-három év alatt megépítettük a legkönnyebb és legerősebb V10-es motort. Ő tudta, mi kell ehhez, és meg is csinálta.

"Most nincs meg (a Hondának) ez a tapasztalat. Haszegava (Juszuke, az F1-es program főnöke) már korábban is náluk dolgozott, de ő vezérlőelektronikával foglalkozott, és nem vagyok biztos benne, hogy a projektben lévő mérnökök rutinja kellően mély lenne."

Dicsőséges korszak is volt Forrás: MEXSPORT/David Leah

"Régebben tucatnyi ilyen szakemberük volt, akik tudták, mi a titok. Ha hiányzik ez a tudás, időbe telik, mire megszerzik. De már úton járnak hozzá, és kár lenne, ha szakítanának a McLarennel, ahelyett, hogy kitartanának."

Szerinte a Honda képes összeszedni magát, és tréfásan azt mondta: lehet, hogy ez olyan jól sikerül majd, hogy csapatánál néhány év múlva talán azon fognak bánkódni, hogy a McLaren miért nem tért vissza a Mercedeshez.

A japán gyártó bővítette a kapacitását a Milton Keynes-i bázisán,

és jövőre a Saubert is kiszolgálja motorokkal, így több autóból juthat adathoz, ami segítheti a felzárkózásukat. A McLarennél elsősorban azért panaszkodtak rájuk, mert nem szívesen támaszkodnak külső segítségre a problémák megoldásában, és az sem tetszik nekik, hogy gyakran nem dolgoznak elég gyorsan.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!