Vágólapra másolva!
A Hondának ez lehet az utolsó esélye, hogy meggyőzze a McLarent a közös jövőről, a Ferrarinak tartani kell a lépést a világbajnoki küzdelemben.

A McLaren és a Ferrari számára is kulcsfontosságú lehet a következő két verseny, hiszen lapértesülések szerint a Honda Ausztriában, a Scuderia pedig a következő, Brit Nagydíjon vet be új erőforrást az F1-ben. A japánok esetében a 3-as verzióként emlegetett új változat dönthet végleg arról, hogy a McLaren bizalmat szavaz-e nekik a jövőben.

Több forrás szerint is a szakítás határán vannak a felek, de a Honda F1-es programjának vezetője, Haszegava Juszuke szerint „továbbra is a legjobb tudásunk szerint folytatjuk a fejlesztéseket a hátrány ledolgozása érdekében.”

A McLaren Honda és a Ferrari is új szívet kaphat Forrás: DPPI/Frederic Le Floc H

Erre mindenképpen szükség van, mert bár Fernando Alonso megszerezte a McLaren Honda idei első pontjait a múlt hétvégén rendezett Azerbajdzsáni Nagydíjon, a wokingi istálló autója továbbra is nagyon lassú az egyenesekben, pedig már Bakuban is továbbfejlesztett erőforrást kaptak.

– nyilatkozta Stoffel Vandoorne a belga RTBF-nek, és ez különösen azért probléma, mert a Sauberekben a Ferrari tavalyi motorja üzemel. – A teljesítményhiányt figyelembe véve a csapat megérdemelte az első pontjait. Nagyon nehéz időszakon vagyunk túl, de még mindig rengeteg a teendőnk. Nagyon le vagyunk maradva.”

Vettelt a büntetések mellett a motorok helyzete is aggaszthatja Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Eközben a Ferrarinál is igyekezni kell, mivel ők a Mercedesszel állnak hadban a világbajnoki pontversenyben, és az előző két futamon Lewis Hamilton vette át a kezdeményezést, még akkor is, ha csak a Kanadai Nagydíjat tudta megnyerni. A Ferrariról ráadásul azt pletykálják, hogy az FIA a háttérben figyelmeztette őket az olajtrükk abbahagyására.

A Ferrari a tempós Brit Nagydíjra készül új motorváltozattal,

ekkor szerelik be az autókba az idei harmadik belső égésű motort, és a továbbiakban valószínűleg rotálni kezdik majd az erőforrásokat, ahogy ezt eddig is tették. Sebastian Vettel autójába pont a bakui futamra építették be az idei második belső égésű motort, majd amikor folyadék kezdett szivárogni belőle, visszatették az elsőt, ami végül több mint 4800 kilométert tett meg.

Alonso jövőjét is befolyásolhatja az új Honda motor Forrás: AFP/2017 Getty Images/Clive Mason

James Allen szakújságíró szerint Maranellóban megvizsgálták az erőforrást, ami a bakui harmadik szabadedzésen megadta magát, és úgy vélik, hogy Ausztriában, a jövő hétvégén ismét használatba vehetik azt. Ez tehát még a második változat, de Allen arról számolt be, hogy a silverstone-i harmadik verzió „kétségtelenül” orvosolja majd az olajtrükkel kapcsolatos problémát is.

A motorcserélgetés Sebastian Vettelt aggaszthatja,

hiszen az edzéseken többször is meggyűlt a baja az erőforrással, elsősorban a turbófeltöltőkkel áll hadilábon, mert már négy példányt is beszereltek az autójába, így ha újabb meghibásodás vagy fejlesztés miatt egy ötödikre is szüksége lesz a további futamokon, rajtbüntetést kap, ami nagy csapás lehet a világbajnoki címért folyó csatában.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!