Társoldalunk:

Räikkönen sikítva követelte a kormányt

2017.06.26. 15:20

Amikor a Ferrari visszaállította őt a versenybe a piros zászlós megszakításkor, a szerelők csak egy apróságot felejtettek ki majdnem az autójából…

Kimi Räikkönen tulajdonképpen kétszer adta fel az Azeri Nagydíjat, amire az a magyarázat, hogy miután egy defekt súlyosan megrongálta az autóját, a Ferrari még visszaküldte őt a pályára a verseny piros zászlós megszakítását kihasználva, csakhogy így sem jutott el a célig.

Kormánykerék nélkül mondjuk eleve esélye sem lett volna rá, márpedig a csapat szerelői a nagy kapkodásban majdnem elfelejtették berakni az autójába ezt az apróságot.

Az alábbi felvételen a világos kiemeléssel jól látszik, hogy az autó mellett loholó egyik csapattag cipeli magával a kormányt, amikor az újraindításhoz készülődve a bokszutcában tolják a Ferrarit.

A Channel 4 közvetítése alá bevágott rádióüzeneten hallatszik, hogy Räikkönen kétségbeesésében sikítva követeli a kormányt.

„Kormány! Kormány! Valaki mondja meg neki, hogy adja oda nekem! Gyerünk már! Mozgás!"

– üvöltötte a rádióban, miközben a Ferrarit egy kiskocsira feltéve igyekeztek a bokszkijárathoz gurítani. A hivatalos közvetítésben ezt nem játszották le, de külföldön elérhetők olyan előfizetési csomagok, amelyekkel részletesebben bele lehet hallgatni a csapatok rádióforgalmába.

A finn jobbhátsó abroncsát a Force Indiák ütközéséből származó törmelék hasította fel a 20. körben, és a gumicafatok akkora kárt okoztak a padlólemezben és a hátsó szárnyon, hogy ki kellett állnia. Nem sokkal később azonban megszakították a versenyt, így a Ferrarinak lehetősége nyílt menetkész állapotba hoznia az autóját, hogy Räikkönen a körhátrány ellenére esetleg elcsíphessen egy-két pontot a káoszban.

Ez végül nem jött össze neki, és 46 kör után végleg feladta a küzdelmet – bár előtte kapott egy büntetést, amiért az autóját a bokszutca gyorssávján kívül javították a megszakítás alatt. A futamon egyébként nem csupán a defekttel volt balszerencséje: a rajt után a 2. helyért csatázott Valtteri Bottasszal, és már akkor megsérült az autója, mert összeütközött vele.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!