Vágólapra másolva!
Tavaly decemberben még Valtteri Bottas sem gondolta volna, hogy egy világbajnoki címre esélyes autóban ül majd. Az egyik ellenfele is hasonló szerencsében bízik.

Az előző évekhez hasonlóan az idén is téma, hogy mi lesz Kimi Räikkönennel: marad-e a Ferrari versenyzője vagy visszavonul a versenyzéstől. Jelentkező bőven akadna a helyére, hiszen Sergio Pérez évek óta a Scuderia behívójára vár, az olaszok állítólag Max Verstappent nézték ki maguknak, de Romain Grosjean is úgy véli, jó helyzetben várja a Ferrari telefonját.

„Jó kérdés, nem tudom. Az élet csupa meglepetés – felelte a Sky Sportsnak. – Ha tavaly decemberben megkérdeztük volna Valtteri (Bottast), biztosan azt gondolta volna, hogy megint a Williamsnél fog versenyezni. A következő pillanatban viszont már egy világbajnok autóban ült. Ez egy telefonhíváson múlik, és a legjobb, amit az ember tehet, hogy a pályán jól felkészül" – mondta Grosjean.

Grosjean hosszú távú célja az, hogy a Ferrarinál versenyezzen Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

A francia pilóta korábban nyíltan kimondta, hogy azért szerződött a Haashoz, mert a Ferrari látóterébe akart kerülni, sőt még olaszul is elkezdett tanulni, hogy ne ezen múljon a nagy lehetőség. Az viszont eddig nem érkezett meg, részben azért, mert korábbi csapattársa, Räikkönen eddig nem akart nyugdíjba vonulni.

„Valtteri még vár a Mercedesre, aztán ott van a Kimi-helyzet is. Ő vajon mihez kezd majd? 2010 óta mindenki azt gondolja, hogy kiszorul a Forma-1-ből, aztán 2017-ben, 37 évesen még mindig jó munkát végez. Ha lehetőség adódik, felszabadul egy ülés (a Ferrarinál), szerintem jó helyzetben vagyok, de ez nem feltétlenül jelent bármit is."

Grosjean korábban az F1 egyik fenegyereke volt, rengeteg balesetet okozott, még egy futamról el is tiltották, manapság viszont olykor képes látványos eredményekre, de még mindig inkább a rádiós morgásairól lehet őt ismerni. Räikkönen közben eddig mindössze 73 pontot szerzett a Ferrarival, míg Sebastian Vettel 141-et, és kijelentette, ha elveszti matematikai esélyét a világbajnoki címre,

hajlandó támogatni Vettelt az egyéni győzelem megszerzésében.

„Nagy a különbség. Rossz versenyek esetén az ember alkalmazkodik, Sebnek viszont jó futamai voltak, mindenhol erős volt. Én nem kezdtem jól az első néhány futamot. Nem volt nagyon rossz a helyzet, de itt-ott apró gondjaim voltak, egyszer kiestem, és az előző futam sem volt ideális. Néha ez van, sajnos. Amikor az ember csapattársa szinte mindig dobogós, gyorsan megnő a különbség a pontok terén. Ilyen a versenyzés."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!