Hamilton tagadja, hogy a visszavonuláson gondolkodik

Forma-1, Lewis Hamilton
MONTREAL, QC - JUNE 11: Race winner Lewis Hamilton of Great Britain and Mercedes GP celebrates his win with the fans during the Canadian Formula One Grand Prix at Circuit Gilles Villeneuve on June 11, 2017 in Montreal, Canada. Clive Mason/Getty Images/AFP
Vágólapra másolva!
A Mercedes pilótája félreérthető nyilatkozatot tett a héten, amit Bakuban már tagadnia is kellett, de elismerte, vannak tervei már a versenyzés utáni évekre.

Kisebb felhördülést váltott ki a héten Lewis Hamilton azzal, hogy az FIA AUTO című lapjának adott interjújában félreérthető nyilatkozatot tett, és azt mondta, akár már az idei szezon végén visszavonulhat a Forma-1-től. Hamilton elsősorban arról beszélt, hogy akkor hagy fel a versenyzéssel, amikor ő akar, de Bakuban sem zárkózott el teljesen a korábbi nyilatkozatától.

„A sorsom a saját kezemben van. Az év végén dönthetek úgy, hogy leállok. Vajon ez azt jelenti, hogy kevésbé leszek emlékezetes, mintha öt év múlva szállnék ki? Ki dönti ezt el? Nem akarok tervezni ezzel, mert nem tudhatom, hogy mi vár még rám, és mihez kezdek majd. Bármibe is fogok majd, úgy fogok majd hozzálátni, mint a versenyzéshez és bármi máshoz az életben, ami érdekel. Ha folytatom a versenyzést, akkor is úgy érzem, hogy nagy dolgokat érhetek még el" – szólt a nyilatkozata.

Hamilton három vb-címnél tart, vajon mennyivel zárja a karrierjét? Forrás: AFP/2017 Getty Images/Clive Mason

Hamilton a Mercedes bakui sajtótájékoztatóján azt mondta, a visszavonulása után szeretne megtanulni egy idegen nyelvet, főzni, megmászni a Mount Everestet és száz könyvet elolvasni, de a Sky Sports szerint nem beszélt arról, hogy máris távozna a sportból.

"Először is nem érzem, hogy át kellene adnom a helyemet egy feltörekvő fiatalnak, kiérdemeltem, hogy itt lehessek annyira, mint bárki más is. Szerintem a legtöbb sportoló arról álmodik, hogy a csúcson hagyja abba, de sokan még idő előbb kiszállnak. Én erről még nem döntöttem, és egyelőre nem is tervezem."

Még nem akar visszavonulni, bár vannak tervei a versenyzés utáni életre Forrás: AFP/2017 Getty Images/Clive Mason

Csütörtökön Fernando Alonso is interjút adott a brit tévécsatornának, és sejtelmesen azt mondta „nem tiszta a kép azzal kapcsolatban, hogy mi fog történni" az idei pilótapiacon, és kijelentette, szerinte olyan versenyzők elmozdulására is lehet számítani, akikről azt gondoljuk, hogy biztos helyük van az aktuális csapatuknál.

„Még több is annál, mint amit mindannyian sejtünk, és akadnak olyan csapatok is, amikről azt gondoljuk, hogy megállapodtak a jövő évre, de nem hinném, hogy ők 100 százalékban elkötelezettek. Úgy gondolom, sok változás lesz jövőre. Próbálok nyugodt maradni, és a lehető legjobb döntést hozni a következő évre" – mondta Alonso, aki leszögezte, október környékén választ majd csapatot.

Az elmúlt hetek során Max Verstappen esetleges átigazolásáról kezdtek pletykálni, állítólag ő és édesapja is elégedetlen a Red Bull idei teljesítményével, a Ferrari pedig vinné a holland szupertehetséget. Honfitársa, a Sauberrel korábban pereskedő Giedo van der Garde azonban úgy véli, Verstappennek nem kellene mérgelődnie, és türelemre intette őt.

– idézte a Telegraaf. – A Renault sem áll tétlenül. Megértem Max frusztrációját a kanadai futam után, de szerintem a Red Bull jövőre nagyon jó lesz, és azt sem szabad elfelejteni, hogy ők hozták be az F1-be. Az ő ideje is el fog jönni. A Red Bull is tudja, hogy Max szuper tehetséges, nekik is érdekük, hogy a lehető leggyorsabb autót adják neki a lehető leghamarabb."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!