Társoldalunk:

Hamilton remegett, amikor megkapta Senna eredeti sisakját

2017.06.10. 21:17

A brazil legenda családja így emlékezett meg arról, hogy 65. pole pozícióját szerezve utolérte őt az örökranglistán. Bottas lemaradt, de figyelmeztette a csapattársát, hogy a versenyen nem adja fel.

Lewis Hamilton két fenomenális kört is futott a Kanadai Nagydíj időmérőjén, így F1-es pályafutása során a 65. alkalommal indulhat majd az első rajtkockából. Ezzel utolérte az örökranglistán példaképét, Ayrton Sennát, akivel már a 2. helyen osztozik Michael Schumacher mögött.

Akár még az idén a sport történetének legnagyobb edzésmenője lehet, ehhez csak négy további pole-t kell begyűjtenie.

Az időmérő után tartott sajtótájékoztató végén Hamilton Senna családjától megkapta ajándékba a brazil legenda egyik eredeti sisakját. A gesztus megrendítette a háromszoros világbajnokot.

Hamilton megkapta Senna egyik sisakjátForrás: AFP/2017 Getty Images/Mark Thompson

„Remegek, szóhoz sem jutok – mondta, lelkesen vizsgálgatva a felbecsülhetetlen értékű relikviát. – Tudom, hogy sokaknak közületek Ayrton volt a kedvenc versenyzője. Nekem is. Ő inspirált, hogy eljussak idáig. Utolérni őt az örökranglistán, megkapni ezt a sisakot a létező legnagyobb megtiszteltetés, köszönettel tartozom érte a Senna családnak. Isten áldjon mindenkit!"

A legtöbb pole az F1 történetében:

  1. Michael Schumacher 68
  2. Ayrton Senna, Lewis Hamilton 65
  3. Sebastian Vettel 47
  4. Jim Clark, Alain Prost 33
  5. Nigel Mansell 32
  6. Nico Rosberg 30
  7. Juan-Manuel Fangio 29
  8. Mika Häkkinen 26

Később, az írott sajtó számára rendezett beszélgetésen Hamilton a riválisával, Sebastian Vettellel együtt inkább Senna sisakját vette alaposan szemügyre, semhogy az újságírók kérdéseire válaszolgasson, de elismerte: hihetetlennek érzi, hogy már ennyi pole-ja van.

„Gyerekként arra gondoltam, ha nagy mázlim lesz, és eljutok a Forma-1-ig, Ayrton eredményeit szeretném lemásolni – mondta. – Nem tudom elhinni, hogy most utolértem őt ezen a téren, tényleg nem. Jól emlékszem, hogy a suliból hazaérve sokszor a róla szóló videókat néztem. Furcsa érzés, hogy most itt vagyok, és már ennyi pole-t szereztem."

„Szexi" körrel került az élre

Bár az utolsó montreali szabadedzésen még a Ferrari tűnt az esélyesebbnek, Hamilton az időmérőn rálépett a gázra, és új körrekordot jelentő, 1:11.7-es körrel nyitott a döntőben. Az első körét elrontó Vettel ezt később némi meglepetésre 4 ezredmásodpercre megközelítette, ő azonban még tovább tudta emelni a tétet, és 1:11.459-es ideje révén 3 tizedet vert világbajnoki ellenfelére.

„Szexi kör volt, alig tudom elhinni, hogy ennyire jól sikerült összeraknom – jelentette ki. – Az első szektor fantasztikusan sikerült, de aztán a másik kettőben is javítottam egy hajszállal. A csapat csodálatos munkát végzett, tanultunk az előző versenyen elkövetett hibáinkból, így erre jól fel tudtunk készülni."

Vettel nem ért Hamilton nyomábaForrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Hamilton, akinek 25 pont a hátránya az összetettben, hozzátette, hogy a Ferrarival folytatott szoros párharc benne is új tartalékokat mozgósít.

Azt mondanám, ez a pályafutásom legnehezebb idénye.

Amikor ilyen nagyszerű pilóták ellen kell versenyeznem, mint ők itt ketten és Kimi (Räikkönen), amikor ennyire kiélezett a küzdelem, az mindannyiunkat a határok feszegetésére kényszerít – ismerte el. – Folyamatosan tökéletesen kellene teljesítenünk, ami persze lehetetlen, de ma annyira közel kerültem hozzá, amennyire csak lehetséges volt."

OLVASNIVALÓ

A győzelmet ugyanakkor még nem veheti biztosra, hiszen a statisztikák szerint a Kanadai Nagydíjon számít a legkevesebbet a pole pozíció:

mindössze a versenyek 35 százalékát nyerte meg az, aki az első rajtkockából indult.

Valtteri Bottas 7 tizeddel kikapott a csapattársától, és a 3. helyre szorult, de figyelmeztette Hamiltont, hogy vasárnap nem adja fel.

„Nem lett olyan szoros, mint vártuk, Lewis eszméletlen kört futott – mondta. – A második próbálkozásom során, amikor gyorsabban próbáltam menni, túl mélyen fékeztem be a 10-es kanyarba, ezért nem sikerült javítanom. Lewisnak gratulálok, a verseny azonban holnap lesz."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!