Társoldalunk:

Ricciardo: A 6. helyről nyertem már itt, ez csak matek

2017.06.10. 21:59

A Red Bull szerint erősebb motor nélkül a harmadik rajtsornál nem tudnak előrébb kerülni, ráadásul a hétvégéjük sem alakult zavartalanul. Kavarodást remélnek az elején.

Szinte eltűnt a Red Bull a mezőnyben a Kanadai Nagydíj időmérő edzésén, mivel a két Mercedesszel és a két Ferrarival nem tudták felvenni a versenyt az első két rajtsor kockáiért, de Felipe Massa és az üldözők sem voltak veszélyesek rájuk. Christian Horner a Sky Sportsnak többször elmondta, hogy speciális, időmérős motor-üzemmódok nélkül nem tudják tartani az élmezőny tempóját.

„Az 5. hely volt a lehető legjobb – nyilatkozta Max Verstappen a Sky Sportsnak. – Tudtuk, hogy nem ez a pálya lesz a kedvencünk, és az időmérőn, különösen a Q3-ban a Mercedes és a Ferrari is fel tudja tekerni a motorjait. Mi pedig nem. Ezért mindig is az 5. hely volt a cél” – foglalta össze.

Verstappen ennél nem tehetett többetForrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Verstappen azt mondta, nem volt teljesen elégedett az autójával, mert a harmadik szabadedzés és az időmérő között „apróságokat” megváltoztattak rajta, de „ezek nem igazán váltak be”, ám ebből is megpróbálta kihozni a legtöbbet. Úgy vélte, a versenyen is csak az 5. hely megtartása lehet a célja, de egy esetleges rajtbalesetre utalva azt mondta, majd meglátják, mi alakul ki előttük.  

A holland pilóta ugyan beszólt kissé a Renault-nak is, de csapatát is próbálta noszogatni.

„Keményen kell dolgoznunk azon, hogy az autó egyre jobb legyen, és végül a mezőny legjobbjává váljon. Ez a csapat célja, és már azok a fejlesztések is remekül működnek, amiket ide elhoztunk, de ez az időmérőn nem igazán látszott. Egy olyan pályán, ahol sok a hosszú egyenes, és nagy teljesítményre van szükség, nem sokat tehetünk.”

Ricciardo sokat rostokolt a bokszban, de szombaton behozta a hátránya nagyjátForrás: AFP/2017 Getty Images/Mark Thompson

Daniel Ricciardo ezúttal kikapott a csapattársától, szerinte ez „nyilvánvalóan soha sem tökéletes eredmény”, de hozzátette, „a lehető legkevésbé csalódott”, mert pénteken műszaki hiba miatt rengeteg időt vesztett, amit a harmadik szabadedzésen próbált behozni, ekkor viszont már inkább a versenyre készültek a csapattal.

Sok mindenre rájöttünk, de így is csak az első hatos végén voltunk az időmérőn,

bár legalább úgy éreztem, hogy mi is vadászhatunk valamire. Legalább Maxszal csatázhattunk, de ennél sokkal többre nem vágyhattam, ma nem hiszem, hogy ennél sokkal jobbak lehettünk volna – vélte. – Az utolsó etapban szerettem volna javítani, lehet, hogy maradt benne egy tized, de egyébként szerintem a legtöbbet kihoztam a helyzetből.”

Az ausztrál pilóta pályafutása első győzelmét pont Kanadában szerezte, még 2014-ben.

 

A rá jellemző mosollyal megjegyezte, most is csak ez lenne jó eredmény a számára. „Ööö’, az első. Három évvel ezelőtt is a 6. helyről rajtoltam, és az 1. lettem, holnap is a 6. helyről indulok, könnyű matek, nem igaz?”  

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!