Társoldalunk:

Sorban jönnek az akadálypályák a Red Bullnak

2017.06.01. 12:33

Christian Horner elismerte, hogy bár fejlődik az autójuk, meggyűlhet a bajuk a világbajnoki naptárban következő három pályával, amelyeken sokat számít a motorerő.

A Red Bull idei formájának értékelése nehéz feladat, mert a szezon eleje óta lépéshátrányból próbálnak felzárkózni a Ferrarihoz és a Mercedeshez, változó eredményekkel, a középmezőnytől ugyanakkor ők is jelentősen elszakadtak.

Az időmérőn a relatív hátrányuk csökkent a két élcsapathoz képest a szezon eleje óta,

de az eddigi hat futamból csak kettőn fordult elő, hogy valamelyik pilótájuk maga mögé utasított egy célba érő Ferrarit vagy Mercedest. Ebből az egyikbe bekavart kicsit az eső, a másikat pedig az átlagostól jelentősen eltérő monacói pályán rendezték.

A Red Bullnak nem fekszik a következő három pályaForrás: Farkas Péter - GPhírek

Christian Horner ugyanakkor határozottan látja a javulást. "Egyre alaposabban ismerjük az autót, hatékonyabban fejlesztjük, egyre jobb teljesítményre képes" - idézte a Sky Sports a csapatfőnököt, aki tisztában van vele, hogy a Kanadai, az Azerbajdzsáni és az Osztrák Nagydíj alaposan feladja majd a leckét a Red Bullnak, hiszen ezek a pályák hemzsegnek a padlógázas szakaszoktól, márpedig a motorerő köztudottan nem tartozik a csapat fegyverei közé.

"A két és négy hét múlva következő helyszínek miatt kicsit aggódom, mert az eddigiekhez képest teljesen más kihívást jelentenek.

A sorban következő három pálya kemény lesz számunkra

- ismerte el Horner. - Az idény legnehezebb próbatételét kínálják majd, leszámítva talán Monzát. Ha tűrhetően szerepelünk a következő három helyszínen, a későbbre tartogatott fejlesztések segítségével erősebbek lehetünk a szezon második felében, mint az elsőben."

A Red Bull a barcelonai versenyre alaposan átdolgozta az autóját, de jelentős áttörést nem értek el vele. Reményeiket a Renault következő fejlesztése táplálhatja még, ám erre továbbra is várniuk kell, mivel a gyártó megbízhatósági okból bizonytalan időre elhalasztotta a frissített erőforrás bevetését, melyet eredetileg a Kanadai Nagydíjra szántak.

A csapat türelme fogytán lehet, ugyanis az elmúlt napokban ismét a sajtón keresztül megfogalmazott kritikákkal próbálják sürgetni partnerüket. A világbajnoki cím megszerzése már lehetetlennek tűnik számukra.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!