Vágólapra másolva!
Az egy hónappal ezelőtti F4-es karambolból azt szűrte le az FIA, hogy az autókon potenciális veszélyforrást jelenthet a hátsó emelők csatlakozója, ezért új kritériumokat határoztak meg velük szemben. Néhány csapatnak módosítania kellett az elem kialakításán.

A Forma-1-es versenyzőket is megrendítette a fiatal Billy Monger egy hónappal ezelőtti súlyos balesete az F4-ben, amelyben elvesztette mindkét lábát. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) megvizsgálta, milyen tanulságot lehet levonni a történtekből, és tudnak-e intézkedéseket tenni annak érdekében, hogy legközelebb ne legyenek ilyen súlyos következményei egy hasonló karambolnak.

Mint kiderült, találtak javítanivalót: a szövetség biztonságért felelős igazgatója, Laurent Mekies értesítette az F1-es csapatokat, hogy ezentúl, a hétvégi Monacói Nagydíjtól kezdve nem használhatnak az autók hátulján "agresszív" kialakítású csatlakozót az emelőhöz, mivel az eddig használt megoldások potenciális veszélyforrást jelenthettek ráfutásos baleseteknél. A fiatal Monger lábait ugyanis azután kellett amputálni, hogy felnyársalt egy váratlanul lelassuló autót.

Mindig lehet javítani a biztonságon: most az autók hátulján lévő emelőcsatlakozóra vonatkozó kritériumokon szigorítottak Forrás: DPPI/Florent Gooden

"Az FIA szeretné, hogy az F1-es csapatok autóján a hátsó emelő csatlakozójának semmiképp se legyen durva hatása egy ráfutásos balesetnél - írta a világbajnokságban korábban mérnökként dolgozó Mekies. - Az emelő csatlakozója a formája, elhelyezkedése révén az egyik első olyan felület lehet, ahol két autó összeér, és befolyásolhatja a baleset hatását a hátul érkező autón."

"A Monacói GP-től nem engedélyezettek az agresszív kialakítású csatlakozók - jelentette ki.

Elfogadható megoldásnak azt tartják, ha (ütközés esetén) egy orrkúp először nem a csatlakozóhoz ér hozzá a másik autó hátsó gyűrődési zónáján, valamint tovább kritérium, hogy a csatlakozó nem lóghat ki 45 mm-nél többel a gyűrődési zónából. Az FIA fényképekkel is illusztrálta, mostantól mi nem lenne szabályos – az új kritériumokat egyébként más versenysorozatokban is bevezetik.

Az új előírásoknak mindegyik csapat autója megfelelt,

bár néhánynak közülük eleve nem kellett változtatásokat eszközölnie.

Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke az Autosportnak elmondta, hogy istállójának módosításokat kellett végrehajtania mind az emelőn, mind az autón lévő csatlakozón, de szerinte ez "nem jelentett túl nagy" terhet. "A változás jó célt szolgál - tette hozzá. - Így volt helyes, teljes mértékben támogattuk."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!