Renault: Nem tudunk győztes autót adni Alonsónak

Forma-1, Fernando Alonso, McLaren Honda, Orosz Nagydíj
McLaren's Spanish driver Fernando Alonso answers journalists' questions in the paddock at the Sochi Autodrom circuit in Sochi on April 27, 2017. The Formula One Russian Grand Prix will take place on April 30, 2017. / AFP PHOTO / ANDREJ ISAKOVIC
Vágólapra másolva!
Alain Prost szerint a csapatnak nem szabad illúziókba ringatnia magát, mert még Fernando Alonso leigazolásával sem lenne gyorsabb a felzárkózásuk. Alonso a Mercedesnek sem kell jövőre.

Az eddig hibátlanul alakuló amerikai kaland ismét a reflektorfénybe helyezte Fernando Alonsót, aki 2014 óta egyre rosszabb autókkal kénytelen boldogulni a Forma-1-ben, és hiába versenyez a mai napig bombaformában, az idén 5 futamból még csak egyszer tudott célba érni, és a pontszerzés akkor is csak egy távoli remény volt a számára.

Zak Brown, a McLaren ügyvezetője egy óriási húzással átvitte Alonsót az Indy 500-ra, ezzel felrázta az egyre elkeseredettebb kétszeres világbajnokot, de továbbra sem tudni, hogy Alonso marad-e a McLaren Honda versenyzője vagy inkább veszi a sátorfáját. A legvalószínűbb célja a tavaly újjáalakított Renault-csapat lehet, egykori sikerei helyszíne, de Alain Prost nem sok jót ígér neki.

Alonso az F1-ben is versenyképes szeretne lenni Forrás: AFP/Andrej Isakovic

„Fernando győzelmeket vagy bajnoki címeket akar szerezni – nyilatkozta a Renault márkanagykövete a Sky Sportsnak.

„Nem hinném, hogy jövőre világbajnoki címre esélyes autót tudunk ajánlani neki, vagy akár két év múlva. Nagyon világosan kell látnunk a helyzetünket. Már majdnem 40 éve részt veszek ebben az üzletben, és tudom, milyen nehéz dolgunk lesz.

Amikor Nico Rosberg tavaly novemberben bejelentette azonnali visszavonulását, sokan reménykedtek, hogy Alonso felbontja a szerződését a McLarennel, és beül Lewis Hamilton mellé a Mercedesbe, erre azonban egyik fél sem volt igazán nyitott, és Valtteri Bottas kapta meg a másik Ezüstnyilat. Az elméleti lehetőség azonban továbbra is fennáll, mert Bottas csak az év végéig kapott szerződést, de Niki Lauda nem sok jóval kecsegtetett a közvélemény számára.

Alonso a legnagyobb sikereit a Renault-val érte el Forrás: AFP/Damien Meyer

„Biztosan nincs rajta a listánkon – mondta Lauda a svájci Blicknek a McLaren pilótájáról. – Teljesen elégedettek vagyunk Hamiltonnal és Bottasszal, de ahogy a munkatársam, Toto Wolff is kijelentette, soha se mondd, hogy soha!”

Ez reménysugár lehet a McLarennek, különösen akkor, ha Alonso elsőre nem tudja megnyerni az Indianapolis 500-at, és ezért később is a visszatérés mellett döntene. Erre természetesen a McLaren Honda Andretti színeiben van a legjobb esélye. Zak Brown ugyanakkor úgy vélte, Alonso eddigi formája Indianapolisban az F1-es teljesítményére is jó hatással lesz.

– idézte a Motorsport.com. – Lelkesíti, hogy végre versenyezhet, és nagy figyelem övezi. Ő nem ezt hajszolja, de mégis csak jó, ha az ember érzi, hogy az egész világ nézi, ahogy versenyez. Bármi is az ember munkája, mindannyian akkor teljesítünk jól, ha megfelelő a lelkiállapotunk. Két év után most ismét a helyére került, és ez a csapat partnereivel is így van. Friss levegőt szívtunk.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!